Faith No More @ VOLT - Az év koncertje, nem mindenkinek, aki szereti

Kétféleképp nézhetjük a FNM fellépését: mi az, ami nem történik meg, illetve mi az, ami megtörténik. Nem biztos, hogy azt kaptuk, amire vártunk, mert amit Mike Pattonék adtak, az nem egy hatalmas saller volt, hanem egy összeölelkezős ordítozás a világ leghíresebb újdonsült sportkommentátorával.

Hatalmas energiák ütköztetésekor valami olyan erő szabadul fel, amit nagyon nehéz irányítani. Mike Patton önmaga akkora energiaforrás, hogy lecserélhetnénk rá a paksi atomerőművet, és kedves közönsége sem arról híres, hogy egy Digging the Grave szintű klasszikus felcsendülése után lazán hátradől a székében, és rágyújt egy szivarra. A hang elüvöltése és a konstans ugrálás olyan természetesen jön, mint Pákó szájából egy ragozási hiba. A zenekar és népe a VOLT-on „ütközött egymással”, felszabadultak azok a bizonyos energiák, egyesek számára felrobbant a Nagyszínpad, mások számára nem, és még az olasz-német meccsről sem maradtunk le. Hogy lehet ez?

Úgy, hogy Patton az egész műsor alatt közvetítette az elődöntőt, olasz drukker lévén fütyköst mutatott a második gól után a németeknek („Italia – due, Germania – zero”  felkiáltással), a Just a Mant pedig egyenesen Mario Balotellinek ajánlotta. Az előbb említett robbanás viszont nem pont úgy következett be, ahogy 2009-ben a Szigeten, éppen ezért a FNM koncertje erősen megosztotta a jónépet. Nem volt cipőfűző-nyelés, effektpad szétverés, nem volt itt semmi látványos őrület. Mégis hiba lenne azzal vádolni a bandát, hogy sótlanul, unalmasan játszott, és szimpla megélhetési zenekarrá változott volna át mágikus módon. Ez nem medzsik.

Tény, hogy Patton általában felszántja a színpadot, és akkor sem nagyon lepődnénk meg, ha mindezt ekével tenné, most azonban elmaradt a nagy truváj, egyszerűen csak hatalmas áhítattal, többször mosolyogva, kifejezetten jófej üzemmódban vezényelte le a műsort ahelyett, hogy egy kalasnyikovval lőtt volna a tömeg közé. De valahogy a mostani színpadkép is azt sugallja, hogy a Faith No More nem az őrület határán mozog: fehér függöny a vörös helyett, a zenekar fehér ruhában, virágok között játszik kvázi best of műsort. A Záray-Vámosi duó büszke lenne rájuk. Egy-két érdekesebb tétel azért becsúszott a setlistbe: ott van mondjuk a Woodpeckers from Mars, ami kezdésnek mondhatni nem rossz, ellenben nagyon jó, a From Out of Nowhere viszont folytatásnak kifejezetten minőségi választás, innentől pedig már meg is vagyunk véve kilóra.

Pattonban az a fura, hogy amikor nem kattan meg teljesen a színpadon, akkor sem tudod levenni a szemed róla. Az arckifejezése, a lélekjelenléte vonzza a szemet, elmehetne mögötte akár egy rózsaszín, macarénázó T-Rex is, azt sem vennénk észre. Sokan csalódtak a mostani FNM buliban, mert hát milyen az már, hogy Patton még egy cipőfűzőt sem nyelt le. Hát mit fogunk így mesélni az unokáinknak? Hogy egy fehér ruhás zenekar lenyomott egy energikus koncertet? Hogy megleptek minket olyan dalokkal, mint a Pristina a második ráadásban, vagy a Why Do You Bother?, amit kb. 20 éve nem játszottak sehol? Hogy Mike Patton közvetítette nekünk a meccset? Hogy olyan dalokra üvölthettünk, mint a Cuckoo for Caca, a Gentle Art of Making Enemies, vagy a Caffeine? Hogy már megint rá kellett jönnünk a FNM életmű minőségi mivoltára? Pontosan. És nem azt, hogy kijött ez az őrült, és most nem volt hajlandó lemenni kutyába. Lement ő, csak másképp. Egyszerűen csak annyiról van szó, hogy a Faith No More most nem lépte át azt a bizonyos határvonalat, ami elválasztja a teljes őrületet a zsenialitástól. Mike Patton pedig nem egy bazári majom, akitől azt kell várni, hogy mindig mutatványokkal álljon elő. Egy frontember. Énekes. Abból pedig az egyik legjobb.

Minden éven egyszer eljön a sóbiznisz ünnepe, ami köré spontán módon összeverődik egy amerikai focidöntö is. A költségvetés nem éppen egy bivalytárogatói  koncertével vetekszik, a közreműködők is hihetetlenek, ahogyan a showkészítés nagykönyvében az meg van írva. A Player most bemutat néhányat a legsúlyosabb esetekből. Janet Jackson mellét kivéve...

Madonna

Na ki a legnagyobb megalomán a világon? Madonna sosem viccel el semmit, a 2012-es Halftime Show nagyobb, hosszabb, vágatlanabb volt minden eddiginél. A több mint 12 perces szett alatt parádézik a Cirque de Soleil, vendégmuzsikusként benéz az LMFAO két idiótája, M.I.A., Nicki Minaj és Cee Lo Green is. A playback partit, és a megbotlást lazán megbocsátjuk Madonnának, hiszen akkora látványt kanyarintott, amibe beleremegett a föld. Ugyan ki más fedné le a teljes pályát egy hatalmas kivetítővel?

1. Vogue
2. Music (+Party Rock Anthem + Sexy And I Know It)
3. Give Me All Your Luvin'
4. Open Your Heart / Express Yourself
5. Like a Prayer

New Kids On The Block

Nem mehetünk el szó nélkül az 1991-es Disney/Benetton reklámnak is beillő show mellett, ahol az ereje teljében lévő New Kids sikítást előidéző csípőmozgással hódít a gyereksereg között, a Disney palota háttér előtt. A Step by Stepet persze senki sem úszta meg.

Setlist:

1. Step by Step
2. This One’s for the Children
3. It’s a Small World After All

Black Eyed Peas & Usher & Slash

Minden idők második legdurvább show-ja, az LCD és a LED kijelzők minden vállfajának felvonultatásával (naná, hiszen a Tron 2.0 az alaptéma), egy teljes pályányi táncossal, akik ijesztően egyszerre mozognak, és még világítanak is, hogy a buli ki is nézzen valahogy. Slash is felnéz a LOVE felirat alakú színpadra, de mintha nem lenne formában. Mennyből az angyalként érkezik Usher helikopterről. Semmi extra, csak egy átlagos 2011-es Halftime show.

Setlist:

1. I Gotta Feeling
2. Boom Boom Pow
3. Sweet Child O’ Mine
4. Pump It
5. Let’s Get It Started
6. OMG
7. Where Is The Love?
8. The Time (Dirty Bit)

Michael Jackson

Most visszanézve annyira nem is extra Jacko 1993-as fellépése (mármint a közönséget megtévesztő bevonuláson kívül), táncosok vannak dögivel, a Művész top formában, de akkor még nem az volt a lényeg, hogy akkora kijelzőket hozzanak be a pályára, ami röhejessé teszi még a 260 cm átmérőjű, 40 milliós tévéket is. A fellépés mindenesetre egy a legjobb formájában lévő szupersztárt mutat.

Setlist:

1. Jam
2. Billie Jean
3. Black or White
4. Heal the World

U2

Ha úgy nézzük, a 2002-es U2 Super Bowl műsor semmivel sem több, mint egy átlagos koncertjük. Viszont nem is kevesebb. És mivel tudjuk, hogy Bonoék akkora színpadképeket álmodnak meg maguknak, amik a Puskás Stadionba sem férnek be, kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy a show nagyon rendben volt.

Setlist:

1. Beautiful Day
2. MLK
3. Where the Streets Have No Name

Prince

Öreg herceg nem vén herceg, ezt már a Sziget óta tudjuk. Prince 2007-ben Foo Fighterst játszik, ami már eleve jófejség, és ha azt is hozzá tesszük, hogy ez a dal a Best of You, ráadásul teljesen átgyúrva, egyből kihagyhatatlanná teszi a felsorolásból a zseni Super Bowl-fellépését.

Setlist:

1. We Will Rock You
2. Let’s Go Crazy
3. Baby I’m a Star
4. Proud Mary
5. All Along the Watchtower
6. Best of You
7. Purple Rain

The Who

CSI összes pár percben, 2010-ben. De mindezt egy olyan színpadképpel megtámogatva, ami beleég a retinánkba, picit öregesen, de becsülettel, olyan közönségénekeltetéssel, ami hangszálakat szakít. Igazi stadionrock, minden, ami egy ilyen estére kell.

Setlist:

1. Pinball Wizard
2. Baba O’Riley
3. Who Are You
4. See Me, Feel Me
5. Won’t Get Fooled Again

Aerosmith & Britney & ’N Sync & Nelly & Mary J. Blidge

A legfurcsább összeállítás evör. De ilyen a showbiznisz. Elég természetellenesen váltja Justin Timberlake egykori fiúcsapatának nyáldalát egy még nyálasabb Aerosmith sláger, hogy aztán a végén összefussanak a szálak, és az ’N Sync, Britney, valamint az Aerosmith együtt adják elő a Walk This Way-t. Apokalipszis a fanyalgóknak, elég jó vicc a röhögni vágyóknak, show mindenkinek, aki szereti.

Setlist:

1. Bye Bye Bye
2. I Don’t Want to Miss a Thing
3. It’s Gonna Be Me
4. Jaded
5. Walk This Way

Bruno Mars & Red Hot Chili Peppers

A funk és a hazafiasság került a főszerepbe, előbbit különösebben nem, utóbbit már egy picit erősebben bánjuk. Bruno Mars olyan lazán adja a fiatal James Brownt, hogy attól még a sánták is táncolni kezdenek, de amikor megjön a Red Hot Chili Peppers, akkor aztán tényleg elszabadulnak az indulatok. Ügyes show, ahol inkább a zene dominál, de persze a színpadkép sem éppen egy haknikirály mucsajröcsögei fellépését idézi.

Setlist:


1. Billionaire
2. Locked Out of Heaven
3. Treasure
4. Runaway Baby
5. Give it Away
6. Just The Way You Are

Katy Perry & Lenny Kravitz

Katy jön, és bő 12 percben lenyom egy akkora show-t, hogy azt sokan másfél órában sem tudják összehozni. Lenny Kravitz megjelenése mondjuk nem ad hozzá semmit a műsorhoz, de kedves kis adalék. Tőle valahogy nem hangzik annyira extrán az I Kissed a Girl. Megvolt. Értjük. Szerette. Énekelhette volna kicsit durvább szöveggel is. Na de nem is ez a kemény, hanem az előre be nem jelentett Missy Elliott blokkja, aki 2010 óta csak egyszer volt hajlandó előjönni a barlangjából egy brazil fellépés erejéig. A teljes felületén kivetítős színpad és annak használata bárkit leborulásra késztet. A végén persze tűzijáték. És maga Katy. Csodás.

Setlist:

1. Roar
2. Dark Horse
3. I Kissed a Girl (feat. Lenny Kravitz)
4. Teenage Dream
5. California Gurls
6. Get Ur Freak On (Missy Elliott-blokk)
7. Work It (Missy Elliott-blokk)
8. Lose Control (Missy Elliott-blokk)
9. Firework

Coldplay & Bruno Mars & Beyoncé

Hatalmas összeborulás a látszólag össze nem illő előadók között bő 13 percben, ahol Beyoncé és Bruno Mars már rutinus Halftime Show-fellépőként térnek vissza, és tulajdonképpen semmi meglepő nem történik, de olyan kellemes az egész. Az Uptown Funk pedig élőben a legállatabb.

Setlist:

1. Viva La Vida
2. Paradise
3. Adventure of a Lifetime
4. Uptown Funk (Bruno Mars)
5. Formation (Beyoncé)
6. Fix You
7. Up&Up

Fotó: AFP

Íme néhány dal, ami remek választás lehet a hét utolsó napjainak beindításához.

Hard-Fi – Living for the Weekend

Mert tényleg csak a hétvégének élünk, ezzel a számmal pedig azonnal beindíthatjuk a jókedvű péntek estét.

Suede – Saturday Night

Egy fáradt szombat este lezárásához, amikor bejártad a várost a lánnyal. Diszkó, kaszinó, peep show… a Suede így képzeli el a tökéletes hétvégét.

MGMT – Weekend Wars

Minimális progrockos lazulás az MGMT-vel. Csak semmi háború, most szeretet, béke van!

The Cure – Friday I’m In Love

Pénteken már nyugodtan lehetsz szerelmes a szombatodba és a vasárnapodba is. A többi napot meg ki nem tojja le?

Elton John – Saturday Night’s Alright For Fighting

Harcolni akarsz a hétvégén? Akkor pörgesd fel magad Elton Johnnal. Igen, ez így nagyon rosszul hangzik, de a Saturday… még abból a korszakból származik, amikor Elton nagyon is rock’n’roll volt, és nem egy fura ízlésvilágú zseniális zenebohóc.

Punnany Massif – Hétvégre

Valakinek ez kell, valakinek az. Akárhogyan is alakul a hét utolsó pár napja, a Punnany remek választás egy kis aláfestő zenének.

The Dandy Warhols – Everyday Shoud Be a Holiday

A Dandy Warhols tudja a frankót. Minden nap lazulás, minden nap ünnepnap, minden nap hétvége.

Queen – Lazing on a Sunday Afternoon

Akik a kis kuplékra vannak ráizgulva, vagy csak úgy simán mezei Queen rajongók, azok biztosan szívesen lazítanak vasárnap egy ilyen dalra. De bárki megpróbálhatja, nem rossz választás!

Freestylers – Weekend Song

Egy jó kis táncolós Freestylers, és még a hétvégéről is szól? Remek! Táncolj, vagy bólogass nyugodtan!

Michael Gray – The Weekend

Ha megnézed a klipet, egyből elmegy a kedved a munkától, és várod a megváltó hétvégét. Nézd a megőrült titkárnőket, és kapcsolj pihenő/bulizó/csajozó üzemmódba!