A High Moon valamit nagyon elkapott, amikor kihozta a War for Cybertron-t 2010-ben. Kaptunk végre egy remek Transformers-játékot, amelynek folytatása, a Fall of Cybertron sem hagyott cserben senkit, a stúdiót azonban lecserélték, és nem minőségi volt ez a csere, hiszen a legújabb robotkaland fejlesztését az Edge of Reality kapta, akik a méltán nem világhírű Shark Tale és The Incredible Hulk játékokkal küldtek mindenkit az ásítozás mezejére.

Nem a Rise of the Dark Spark a stúdió első jó játéka. Amolyan szódával elmegy-koncepció volt a cél, mintha a túlélésre játszottak volna, csakhogy egy tapasztalt játékosnak ez kevés lesz, egy nextgen-konzoltulajnak pedig aztán pláne. Na de nézzük részleteiben!

Grafika

A játék grafikai megvalósítása igencsak szegényes, még újgenerációs konzolokon is. Mi PS4-en igyekeztünk kihozni belőle némi pozitívumot, de az biztos, hogy a textúrák minőségétől nem csettintettünk elégedetten. Megkockáztatom, ilyen ronda füvet nem láttam már a PS3-korszak ZS-címei óta. Ez azért gond, mert maguk a robotok egész tisztességesen kidolgozottak, de a körülöttük lévő táj kidolgozatlan, vagy csupasz textúrákkal lett felhúzva, ami 2014-ben már semmilyen konzolon sem megbocsátható.

Játékélmény

Ha valaki szereti a céltalan lövöldét, akkor ne is keressen tovább. Már ha nincsenek nagy igényei, azaz tökmindegy, mire lő és hogyan. Az igényeket itt teljességgel a fiókban kell felejteni, mert maguk a robotok nem fognak semmiféle finomsággal sem szolgálni. Nem tudunk velük széttaposni autókat, nem érezzük súlyukat és nagyságukat, csak úgy be vannak dobva, hogy harcoljanak egymással. Ez a harc pedig már egy óra után is veszettül unalmas tud lenni.

Vegyük például a játék elejét: egy ponton kijutunk egy hatalmas térbe, ami ugyebár bossharcot feltételez. De nem, annyiról van szó mindössze, hogy orrba-szájba jönni fognak ugyanarról a két–három pontról az Álcák, ráadásul ugyanazok a fajták, a végén annyi változással, hogy a legutolsó körben már egy másik típusú robothad támad ellenünk, akik nehézségi fokozatban semmiben sem különböznek elődjeiknél. Ők viszont rakétákat lőnek. Aztán csókolom.

Átalakulás

Ha bírjuk a szürke monotonitást, akkor akár remekül is szórakozhatunk a Rise of the Dark Spark-on, mert ami szembe jön, azt le kell lőni, mindenféle agymunka nélkül, de a járművé alakulást valószínűleg még az is megmosolyogja, aki egyáltalán nem vágyik komoly szórakoztatásra. A járművezetés a játék messze leggyengébb pontja, ha a robotnak nem érezted a súlyát, hát a transzformálódott változatának pláne nem fogod, mintha egy gyerek egy matchboxot húzna a szőnyegen, bár lehet, hogy tudatos ez, és az Edge of Reality ezzel próbálja meg belőlünk előhúzni a gyermeket, aki még műanyag Transformerekkel volt kénytelen beérni a lassított robbanások és a lobogó amerikai zászlók helyett.

Összegzés

Kellett valami a film miatt, hát lett is valami. Csak az a baj, hogy el voltunk kényeztetve. A Transformers: Rise of the Dark Spark közepes iparosmunka, közepes grafikával, közepes történettel és közepes játékélménnyel. Nem hogy nincs benne semmi kiemelkedő, mindaz, ami benne foglaltatik, annyira színtelen-szagtalan, hogy az már bántó. Bántó, de nem végigjátszhatatlan. Az Edge of Reality mintha csak túl akart volna lenni rajta, a játékosnak viszont nem szükséges túlesnie rajta, ha már elunta, egyszerűen kiveszi a lemezt. Ha nagyon nincs más ebben a nyári uborkaszezonban, csak akkor vegyük elő!