Lesz ma egy fontos dolgod: nézz fel este az égre!

Idén volt már eddig három szuperholdunk – mondjuk egyik se közelítette meg azt a tavalyit –, de ha eddig lemaradtál volna mindről, vagy pusztán telhetetlen vagy, akkor bizony ma este jó lesz résen lenned. Ez lesz ugyanis 2017-ben az utolsó.

A szuperhold egyáltalán nem tekinthető ritka természeti jelenségnek, általában évente előfordul, hogy a földközelpont és a teliholdfázis egybeesik, azonban a legtöbb esetben alig lehet szabad szemmel kiszúrni azt, hogy az aktuális telihold fényesebb a kelleténél. Azonban 2017 negyedik szuperholdja lesz az első olyan, amely szabad szemmel is látható – ez főként annak tudható be, hogy az első háromra újholdkor került sor, azaz akkor, amikor a Hold a bolygónk és a Nap között volt épp.

Tavalyi szuperhold Nagykanizsánál

És bár szabad szemmel is látható lesz, akinek van teleszkópja vagy teleobjektívje, az bevetheti, hogy jobban láthatók legyenek az égitest felszíni részletei. S ha kicsit nosztalgiáznál, hogy milyen is volt az évszázad egyik leglátványosabb szuperholdja, akkor íme:

(via)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon