Itt a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval ellátott iPhone (majdnem)

Ami az Apple-nek nem ment, a kínaiak összehozták.

Ráadásul nem is akárki, hanem az a Doogee, akik tavaly azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy szinte egy az egyben lemásolták a Xiaomi bámulatosan szép telefonját.

Nos, a Doogee azóta sem szokott le a koppintásról, csak ezúttal az iPhone X-et pécézték ki maguknak, amit a képek alapján sikerült is tökéletesen lemásolniuk. Azt le sem tagadhatnák, hogy a cél tényleg csak annyi volt, hogy a Doogee V a lehető legjobban hasonlítson az Apple csúcstelefonjára: a belógó kameramodulra ezen kívül semmi szükség nem lenne, mivel a Doogee V-ben közel sincs annyi szenzor, mint az iPhone X-ben.

Van viszont benne kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó, amivel a Doogee nem csak az Apple-t előzte be, hanem kábé mindenki mást is. Az első ilyen telefont a szintén kínai Vivo mutatta be alig egy hónapja, így feltételezhetjük, hogy a Doogee telefonja is ugyanúgy a Synaptics által kifejlesztett technológiát használja.

Bár a pontos specifikációval egyelőre adós a Doogee, valószínű, hogy az új telefon a megjelenésén kívül nem sokban hasonlít az iPhone-ra - ahogy a Xiaomi koppintás esetében, úgy valószínűleg itt is egy középkategóriás telefont rejt a csini külső (a pletykák MediaTek P40 prociról, 4 GB RAM-ról, 6,2 colos full HD kijelzőről és 13 megapixeles kameráról szólnak).

A Doogee taktikája amúgy lehet, hogy elég csúnyán visszafelé sül el, ugyanis piaci elemzők szerint az iPhone X alacsony eladásait éppen az okozza, hogy a kínai vásárlóknak nem igazán jött be a kijelzőbe belerondító kameramodul. Ha pedig csak az a cél, hogy a telefonod hasonlítson egy iPhone-ra, akkor arra már eddig is volt megoldás.

Negyvenezer forintért majdnem lehet egy iPhone X-ed

Vagyis egy olyan telefonod, ami megszólalásig hasonlít egy iPhone X-re. Igaz, az Oukitel U18 és az Apple csúcstelója közötti hasonlóságok itt nagyjából véget is érnek, de azért így is eléggé irigyeljük a kínaiakat.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon