Tudományos alapokon nyugvó ébresztő app a telefonodra, ha nem akarsz minden map gyűrötten kelni. Itt a Sleep Cycle!

Az alvásunk ciklusokra oszlik. Szám szerint négyre. Ebből három úgy nevezett Non-REM (Nem Rapid Eye Movement) fázis, míg egy sima REM fázis. Ha a nagyon tudományos maszlagot elhagyjuk, amit amúgy is megtaláltok ezen a linken, akkor a lényeg annyi, hogy ha az utolsó fázisban ébredünk, akkor vagyunk a legproduktívabbak egész nap. Az első három Non-REM fázisban, furcsamód az izmaink feszülnek, ám agyunk egyre inaktívabb, hogy szervezetünk kipihenje magát, a végső fázisban viszont elernyedünk, szemünket kivéve, ami (mint az elnevezésből is adódik) heves mozgásba kezd, agyunk pedig ébredeznik. Ebben a fázisban álmodunk, akár negyven percen keresztül és ha ekkor ébredünk, egész egyszerűen jó (de legalábbis jobb) napunk lesz. Az alvásfázis ébresztőknek komoly piaca van, egyben azonban megegyeznek, bitangdrágák. Az Axbo ébresztőórához volt is szerencsém sokáig és nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy működik. Nem tudom pontosan, hogy maga az eszköz mennyire jó és mennyi volt a pszichológiai része a dolognak, hogy elhittem, hogy jó, de azokban az időkben bizony érezhetően produktívabb voltam, mint előtte. Működött, amíg be nem krepált, de a maga 54 ezer forintos árával a mai napig nincs pótlása.

Az iPhone tulajok azonban egy dollárért (igen, jól olvastad, egy dodó) valami nagyon hasonlót kapnak. A Sleep Cycle applikáció, az iPhone, iPod, vagy iPad mozgásérzékelőjét használja, hogy az éjszakai mocorgásunk alapján belője melyik ciklusban vagyunk épp. Ehhez mindenképp az ágyunk sarkára, fejmagasságba kell helyeznünk a futó applikációval együtt telefonunkat, ami elsőre szkeptikussá tehet, de a több tízezer visszajelzés alapján a dolog működik. Pár nap alatt a Sleep Cycle megtanulja alvási habitusunkat, ami még pontosabbá teszi, hogy mikor ébresszen a beépített kellemes hangokkal, de (szerencsére) a szundi funkciót is ismeri. Egy dollárt mindenképp megér a próba, így ha esetleg kipróbáltátok, szóljatok a többieknek is, ha bejött a Sleep Cycle.

Parfümök 30-40% kedvezménnyel! Te drágán veszed még, vagy már ismered a Parfümcentert? (X)