Te vagy az áru, avagy hogyan csinál pénzt belőled a web

Használod a Gmailt, a Facebookot, a Twittert? Gondolkoztál már azon miért éri meg bárkinek sok millió dollárt belefeccölni egy ingyenes szolgáltatásba? Miből jön ez vissza? Természetesen belőled!

Ha nem fizetsz valamiért, akkor nem a vevő vagy, hanem az áru, amit eladnak. A cikk ötletekor azt gondoltam a fenti Andrew Lewis idézetből fejtem majd ki, hogyan is működik ez a gépezet, amit internetnek hívunk. Ám többórányi kutatás után rá kellett döbbennem, hogy nagyobb a baj, sokkal nagyobb. Alapvetően a fenti állítással nincs bajom, bár a hatásvadász én vagyok az áru részt finomítanám. Hajlandó vagyok a jelenlétemmel fizetni azon oldalaknál, amiket kedvelek, sűrűn böngészek, épp ezért nem használok semmilyen adblocker szoftvert, ami lehetővé tenné, hogy ne lássak egyetlen reklámot sem. Egész egyszerűen álszent dolog azt gondolni, hogy a net, az oldalak az infrastruktúra ez az egész ingyen van, hiszen még a legendás, reklámmentes, nonprofit Wikipédiának is szüksége van pénzre (adományokból), hogy fenntarthassa magát és, hogy azok akik készítik (nem a userek, hanem a hardcore mag) ételt tehessen a családja asztalára, hogy másnap is a Wikipédia fejlesztésével foglalkozzon és ne menjen el mondjuk ácsnak, mert azzal stabilabb fizetést vihetne haza. Ha egy oldal jó tartalmat szolgáltat az a minimum, hogy növelem a látogatásaim során a megjelenített reklámok számát, hiszen ezzel bevételt generálok az oldalnak, aki képes lesz eltartani a munkatársait és tovább böngészhetem azt, amit szeretek. Sőt, ha találok az oldalon olyan reklámot, ami tetszik (nemrégiben így néztem ki magamnak az új laptoptáskámat), akkor szívesen kattintok, ezzel is segítve az oldalt, így szívesen leszek áru, mert nekem nem fáj, az oldalnak meg kifejezetten hasznos.

A gond nem itt van, hanem azzal ahogy a háttérben működnek a dolgok, láthatatlanul és legfőképp irányíthatatlanul, a mi beleszólásunk lehetősége nélkül, ugyanis nem csak az általunk ismert oldal követi minden lépésünket, de rengeteg kis külső cégtől, harmadik féltől érkező szofver figyeli minden mozdulatunkat és a legtöbb esetben fogalmunk sincs mennyit és mit látnak a barangolásaink során és ami a legfontosabb, mire használják fel ezeket az adatokat. Természetesen, hogy értékesítsék, de azon belül mit adnak el? A felhasználónevünket, vagy e-mail címünket amivel egy-egy szolgáltatásba bejelentkezünk? Az IP címünket, ami megmutatja honnan netezünk? Az érdeklődési körünket, mert mondjuk rengeteg autós tematikájú blogot, oldalt böngészünk? Meddig tárolják azokat az adatokat, amikről fogalmunk sincs, hogy mit tartalmaznak? Kinek és milyen célból adják el ezeket az információkat? És még csak bele sem lendültek az összeesküvés elmélet rajongói, ezek egyszerű tények, ráadásul szinte nulla a szabályozás a viselkedés alapú nyomkövetés (ez a hivatalos neve a rendszernek) terén. Ki szeretnéd próbálni? Semmi akadálya, hiszen a Mozilla egy remek eszközt bocsájtott a rendelkezésünkre a Collusion Firefox plugin segítségével (érdemes megnézni a demót), de ha Chrome, vagy egyéb böngészőt használsz akkor sincs gond, hiszen itt a beszédes nevű Ghostery böngészőbe épülő app. Ezek szépen megmutatják milyen trackerek (nyomkövetők) kajtatnak utánad ás ha esetleg azt gondolnád, hogy az oldal elhagyásával megoldódik a dolog, akkor el kell szomorítsalak, mert te továbblépsz egy másik oldalra, ők azonban maradnak, követnek és szorgalmasan gyűjtögetik az adatokat rólad, a szokásaidról, az érdeklődési körödről, az ismerőseidről, olyan profi és könyörtelenül precíz folytonossággal, amire csak egy algoritmus képes. Ha érdekel a téma nézd meg az egyik legolvasottabb Agytorna cikkünket, amiben Gary Kovacs pont erről a folyamatról beszél egy zseniális videóban. És ha már előtérbe került az Agytorna sorozatunk és az algoritmusok, akkor még egy elgondolkodtató videó az önálló életre kelt, elszabadult algoritmusokról ahol Kevin Slavin arról mesél mekkora galibát okoznak például a Wall Streeten a rakoncátlan egyesek és nullák, amikre külön szoftverrendőrség figyel, nehogy véletlenül milliárdos cégeket és emberek százezreinek életét tegyék tönkre. És ez még nem minden.

A lányom két és fél, a fiam másfél éves és a legjobb tanács, amivel a közeljövőben szolgálhatok nekik igen egyszerű: Kérdezz rá mindenre! Nem feltétlenül kell elfogadni egy tézist, amit valakitől hallasz, amíg be nem bizonyosodik, hogy legalább jót akar neked! Nézz utána, kutass, vedd figyelembe, hogy több szempont létezik és a felmerült válaszokból azokat illeszd az életedbe, amikkel a legjobban tudsz azonosulni azután, hogy alaposan körbejártad a témát. És ez érvényes a mi saját szülői kommunikációnktól kezdve a vallásokig bezárólag mindenre, egyszerűen nézzenek a dolgok mögé, amik érdekli őket. És ma mire támaszkodunk ha kérdésünk van? Persze hogy ráguglizunk, ahol releváns, pártatlan és pontos információkhoz juthatunk (melyek pontosságát legalább kétszer ellenőrizzük, természetesen a Google-al). Ám a keresők is érdekesen működnek, hiszen ugyanúgy támaszkodnak a felhasználói szokásainkra és nagyjából ugyanazokat az eszközöket használják, mint a fent említett oldalak, így amivel a számunkra legmegfelelőbb találatokat próbálják előtérbe hozni, pont azzal ferdítik el a valóságot, hiszen néha abból tanulhatunk a legtöbbet, ami nem épp a legmegfelelőbb a számunkra. Eli Pariser egy érdekes kísérletet végzett a Google keresővel: pár barátját megkérte, hogy keressenek rá az Egyiptom szóra, majd a találati oldal képét mentsék le fotóként és küldjék át neki. Az eredmény megdöbbentő, mivel teljesen különböző találati oldalakat látott az email boxában, hisz míg az egyik ismerős Google oldala tele volt az aktuális egyiptomi tüntetésekkel, addig a másik (aki valószínűleg egyáltalán nem foglalkozott bel- és külpolitikával, így nem is látogatott ilyen tematikájú oldalakat) Goole oldalán nyoma sem volt ezen eseményeknek. Hogyan keressenek így a gyerekeim? Hogyan lássák az érem mindkét (vagy több, bár ez kissé képzavar) oldalát, ha a keresők, híroldalak (mivel ez korántsem csak a keresőkre korlátozódik) már az ő szájízük szerint tálalják az információkat pusztán az alapján, ahogy a weben viselkednek. Jól mutatja a rendszer sebezhetőségét, befolyásolhatóságát a napokban a Facebookon (hol másutt) felbukkant mém, ahol a Google keresőjébe a kurva, vagy gengszter szavakat beírva felettébb érdekes találatokat kaptunk, mindezt pedig kis túlzással pár jól elhelyezett linkkel érte el az ötletgazda. Mi történik, ha valaki tényleg ártani akar, vagy épp elrejtőzni a világ elől, ahol ugyan az információ hatalom, ám annak manipulálása mindennapos dolog. Megoldás? Egyelőre nincs. Minden a webfejlesztők, újságírók, bloggerek, vagy épp a keresőmotorok guruinak kezében van, akik remélhetőleg nem fogják megengedni, hogy a web egy szép nagy, boldog rózsaszín lufivá váljon, amit bizonyos érdekeket és elveket szem előtt tartó cégek, egyének, csoportok majd soha nem engednek kipukkantani.

Ha oldanád egy kicsit a feszültséget, nézd meg a világ öt legjobb játékát!

Ha szüleid épp most tervezik, hogy leváltják a már egy ideje döglődő telefonjukat és hajlandóak belekóstolni a smartphone-ok világába, akkor itt a segítség.

Alapvetően a szüleink még értékelik a technológiát, szeretnének online lenni, ha nem is minden pillanatban és nem feltétlenül a Facebookot értik ez alatt, azért a Google nekik is jó barátjuk és egy egyszerű navi szoftver is jól jöhet bármikor. Viszont ujjaik beidegződtek a fizikai gombokra, már talán a szemük sem az igazi és egész biztosan nem fogják órákig túrni az online irodalmat és a kézikönyveket hogy egy SMS-t meg tudjanak írni, így nekik kicsit más szempontok lesznek a fontosak.

1. Igen, az iPhone

A felhasználói élményt kis túlzással az Apple találta fel, amit ráadásul az elmúlt pár év alatt tökélyre is fejlesztett saját mobilkészülékében. Több olyan cikk, blogbejegyzés is született már, hogy nagymamák egy-két nap alatt tökéletesen megtanulták kezelni például az iPad-et, így az ősöknek sem lesz sok gondja az almás telefonnal. Ráadásul mivel nem fog nekik hiányozni a copypaste sem túlzottan, egy régebbi iPhone is tökéletesen megteszi.

2. Fizikai billentyűzet

A legtöbb klasszikus (úgynevezett feature phone) készülékről váltónak a képernyő érintése a legnagyobb akadály az okostelefonok világába való belépéshez. A fizikai nyomogatható gombokkal is rendelkező okostelefonok elég ritkák, de például a BlackBerry-k között találunk jópárat, bár itt a tanulási folyamat kicsit hosszabb lesz, mint az intuitív iOS felület esetében.
Ha viszont már ismerős vagy Android körökben, ott is van pár delikvens, mint például a Motorola Milestone 2, vagy a Sony Xperia Pro, mindkettő korrekt hardverrel, egészen vállalható áron. Hidd el, imádni fogják!

3. Nagy képernyő

Ha nincs az ősökben komoly ellenállás a tapicskolással kapcsolatban, akkor nyugodtan próbálkozhatsz egy-két nagyképű modellel. Ráadásul a hatalmas tepsik 4 col feletti képernyőin igazán kellemes a virtuális klaviatúra plusz itt a titkos fegyver a Windows Phone, amit mindenképp erőteljesen ajánlunk! A hatalmas letisztult minimalista csempés felület könnyű navigációt tesz lehetővé, a szolgáltatások pedig bőséggel elegendőek bárkinek, legyen szó navigációról, multimédiáról, vagy épp az applikációkról, még ha közel sincs annyi szoftver a Microsoft virtuális piacterén, mint a Google, vagy az Apple rendszere esetén. Ráadásul hamarosan érkezik a Windows Phone 8, ami a jelenlegi modellek árát finoman szólva is be fogja fagyasztani, mivel a mostani WP 7 alapú telefonok az új hardverkövetelmények miatt egyelőre úgy néz ki nem lesznek frissíthetőek a Microsoft legújabb és eddigi legjobb mobil platformjára.

A fentiekből nagyjából látszik mik a preferenciák, ha a szüleinket szeretnénk bevezetni a XXI-ik századba, de természetesen az első, hogy jól kikérdezed őket a fenti problémákról, lehetőségekről és csak azután rohansz a boltba új telefonért.

Még több infó kell az okostelefonok világából? Kattints!

Több, mint 10 éves pályafutásom során volt szerencsém az itthon és külföldön kapható legjobb cuccokat nyúzni időről időre. Gyakorló kétgyermekes apukaként pedig azt is le tudtam „tesztelni" mire kattannak a gyerekeim a legjobban.

A kisgyerekekben megvan az a varázslatos tulajdonság, hogy nem szeretnek mindent készen kapni. Persze boldogan elnyomkodják a retina display-es iPad-et és imádnak például a színezős Android appokkal bíbelődni, vagy épp mesét nézni a weben, de ezek a játékok verhetetlenek, ha az igazi visítós, őrjöngő játékról van szó.

1. Bot

Igen. A dolog ennyire egyszerű. Legyen az egy száraz gally, vagy egy vaskosabb darab, egész biztosan megtalálják a legelképesztőbb felhasználási módot arra, hogy hosszú időre lefoglalják magukat. Lehet dobverő, egy labdával kombinálva rögtönzött baseball csapatot alakíthatunk magunknak, ráadásul maximálisan környezetbarát. A high tech apuka beszerezhet a gyerkőcöknek akár karbonból készült drága modelleket, ennek ellenére a sajátjaim is jobban szeretik, amit ők találnak a kertben, vagy séta közben. Gondolom mondanom sem kell, hogy a bot azért veszélyes üzem, így nem árt az óvatosság egy-egy komolyabb csata közben.

2. Doboz

Ismét egy kötelező darab minden gyerekes családba, hiszen a felhasználási területek végtelenek. A kisebb kartondobozokból remek sisakot készíthetünk, ami a kislányom kedvence, míg a másfél éves fiam észveszejtő dalolászásba kezd (természetesen azon az utánozhatatlan gyereknyelven, ami még Hulkot is bamba, vigyorgó plüssfigurává varázsolná) és próbálgatja, hogy a különböző méretű dobozok, hogyan változtatják meg a saját hangszínét. A méretes darabok pedig akár kiszínezve, felcicomázva tökéletes rejtekhelyül szolgálnak az otthoni bújócskához. Nincs az a készen vásárolt méregdrága, márkás sátor, ami felér egy saját készítésű dobozházzal.

3. Madzag

Csecsemőknek nem ajánlott, de felügyelet mellett egy, másfél éves kortól szintén a top ötbe való játék a madzag, bár folyamatos felügyeletet igényel, hiszen az első amire a kölkök használni fogják, hogy egymásra tekerik, de nem kicsit, hanem nagyon! A plüssállatok sétáltatásától a konzervdoboz telefonig rengeteg a lehetőség a madzagban, kötélben is, nem beszélve a hintáról, kötélhúzásról, de a yo-yo és a papírsárkány is furcsán nézne ki a hozzávaló zsineg nélkül.

4. Kartoncső

Egyszerre hangszer, kard és távcső, így joggal került be az ominózus kartoncső a felsorolásunkba. Kardként messze jobb megoldás a botnál, hiszen annál jóval puhább és ezzel együtt sérülékenyebb is, viszont egészen biztosan kevesebb kárt fog okozni a család élőlényeiben, mint a bot. A legelterjedtebb a WC papír után maradt rövid papírcsövek, amikből ha kettőt összeragasztunk azonnal remek távcsövet kapunk. Az igazán hosszú, trombitának és kardnak is kiváló kartoncsöveket papírboltokban keressük, mivel a csomagolópapírokat ilyenekre tekerik, de sajnos külön ritkán árulják, kis szerencsével azonban épp elfogy valamelyik nagyobb méretű tekercses csomagolópapír és akkor könnyen megszerezhetjük ezt a csemegét.

5. Sár

Best of the best! A mindent vivő, mint anno az autós kártyában a Ferrari Testarossa (bár itt homályosak az emlékeim). A homok és víz kombinációja maga a nirvána a gyerekek számára. Nincs az a rosszkedv, amit ne tudna elsöpörni egy másfél éves mini férfiember arcán egy kis dagonya. A sár kortalan, ezt a fesztiválokon bárki megtapasztalhatja és egyszerre több dologra is jó. Egyrészt legális szülőteszt, hogy meddig mehet el (A nadrág még lehet koszos? Igen? Akkor tuti nyakig fog mászni a homokozóban a kölök), másrészt egyszerre gyurma és fegyver, amit könnyű alakítani, de ha szükséges komoly csaták levezénylésére is alkalmas. A kislányom kedvenc szórakozása, hogy a kiürült gyurmástégelyekbe homokot tölt, majd azt fagylaltként felszolgálja nekünk és földöntúli mosollyal nyugtázza, ha ízlik. És persze hogy ízlik, hiszen nincs ennél jobb fagyi a világon!

Mint látszik jöhetnek a 8K felbontású tévécsatornák és az IPS paneles tabletek, beszerezhetjük a világ legfurcsább autós kiegészítőit, vagy legjobb távirányítású cuccait, ez az öt játék (főleg kombinálva őket) magasan verni fog mindent, amire azt hinnénk, hogy az az ultimate játék. Innentől már csak egy jó (nagyon, nagyon jó) mosóporra lesz szükségünk és a gyerekeink tuti imádni fognak minket, főleg, ha velük játszunk!

(forrás: Wired)