Egy francia kisvárosban ezentúl az egy kilométeres út termeli meg a városka közvilágításához szükséges energiát.

A kísérleti útszakaszt az észak-francia Tourouvre-au-Perche településen építették meg mintegy 2800 négyzetméternyi napelemből, több mint másfél milliárd forintnyi költségen, a beruházást az állam állta. Ha minden jól megy, a kisváros teljes közvilágítására elegendő áramot termelhetnek így, ha pedig a módszer beválik, újabb útszakaszok is napelemesek lehetnek.

A teherbírást szilícium alapú gyantával fokozták, persze kérdés, hogy így mennyire viseli majd el a Wattway nevű rendszer a forgalmat. Ahogyan az is, tényleg tud-e elég áramot termelni, hiszen a vízszintes napelem sokkal rosszabb hatásfokú, mint a ferdén, azaz például a háztetőre telepített. Ségolène Royal környezetvédelmi miniszter mindenesetre bizakodó, és már most ezer kilométeres autópálya napelemmel burkolásáról beszél.

Sok más napenergiás, és egyéb, fenntarthatósággal, energiagazdálkodással, közeljövővel foglalkozó érdekes cikk a Zöld jövő rovatunkban:

Egyre közelebb az áttörés, hogy a sivatagban termelt áram segítse Európát

Az élethez nem ideális helyszín, az életünkhöz szükséges energia megtermeléséhez viszont az lehet a sivatag.

A napenergiában rengeteg a lehetőség, például pénzt kereshetsz vele

Süt-e eleget a nap? Mi lesz az otthon megtermelt fölös napenergiával? Fontos tudnivalók az egyik legjelentősebb megújuló energiáról.

(Nyitókép: AFP/Europress, többi: Colas)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés