Újabb terepet hódított meg Ken Block, aki azok után, hogy a városokban és kikötőkben már kirandalírozta magát, és a sivatagban is megjáratta az autóját, most az 1400 lóerőre képes ’65-ös Mustangját vitte fel a Pikes Peak hegyi pályára.

Még egy hónap sem telt el azóta, hogy Ken Block egy sivatagi off-road pályán mutatott be a gravitációnak, máris itt a Gymkhana sorozat következő epizódja, ami ezúttal a Pikes Peak legendás hegyi pályáján kapott helyet. A Sziklás-hegység déli láncának legmagasabb pontja a 4302 méter magas hegycsúcs, az oda vezető út pedig már száz éve híres autóverseny-helyszín.

Ezen a húsz kilométer hosszú, 156 kanyarból álló, 1440 métert emelkedő pályán járatta meg legféltettebb játékszerét Ken Block. Az 1965-ös, de alaposan átépített, immár 1400 lóerős Mustangot metanollal tankolta meg, és ahogyan tőle megszokhattad, nem egyszerű hegyi menetet mutatott be vele, aminek során többször is a szakadék szélén táncolt, méghozzá szó szerint értve.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.