A Jaguar nem az egyetlen autómárka, amit nagymacskáról neveztek el. Nem véletlenül olyan vonzó a macskafélék után keresztelni a modelleket, hiszen a kecses és fürge állatoknak csupa olyan tulajdonságuk van, amivel szívesen ruházzák fel a négykerekű kedvenceket is. Mutatunk néhány ismert és kevésbé ismert autót macskanévvel.

Buick Wildcat

A General Motorshoz tartozó Buick az ötvenes évek Motorama kiállításain Wildcat néven leplezte le a tanulmányautóit.

1954-től minden évben bemutattak egy koncepciót, ami futurisztikus formájával a következő évek autódivatját vetítette előre.

A Wildcat aztán a hatvanas években egy sorozatgyártású modell neve lett, a kétajtós kupé és kabrió két generációja 1970-ig készült, főként 7 literes V8-as motorral. A vadmacska neve 1985-ben egy űrhajószerű tanulmányautón jelent meg újra, amiről ebben a cikkünkben olvashatsz.

Dodge Challenger Hellcat

Nem igazi állatfaj a pokol macskája, de éppen olyannak képzeljük, mint a Dodge Challenger izmosított változatát.

A Hellcat nevéről a 6,2 literes kompresszoros V8-as motor is eszedbe juthat, ami az izomautóban gyárilag is 707 lóerőre képes, és bár nem ez volt a Challenger kínálatának csúcsa – azt a szerepet a 840 lóerős Demon kapta –, a Hellcat később 808 lóerős változatban is készült Redeye néven, természetesen vörösen izzó szemű macskával az emblémájában. A Hellcat napjai meg vannak számlálva, de elektromos hajtással még visszatérhet.

Ford Cougar

A sikeres Capri után a Ford már másodjára próbált visszatérni a sportkupék közé az európai piacon. Az első próbálkozása a Mazdával közösen épített Probe volt, a második pedig az 1998-ban bemutatott Cougar, ami

az akkor újdonságnak számító New Edge dizájnja miatt sok kritikát kapott, de mai szemmel visszanézve már mutatós különlegességnek számít.

A Cougar a népszerű Mondeo alapjára épült, ezért ahhoz hasonlóan fronthajtású volt, a kétliteres, 129 lóerős négyhengeres mellett pedig 2,5 literes, 168 lóerős V6-ossal is lehetett kapni.

Mercury Cougar

A pumáról elnevezett Cougar a tengerentúlon jóval ismertebb volt, a Ford már 1962-ben bemutatott egy koncepcióautót ezen a néven, majd

1967-ben került gyártásba a Mercury Cougar, mint a korabeli Mustang testvérmodellje.

A rejtett fényszórójával jellegzetes megjelenésű sportautó még James Bond-filmben is szerepet kapott, majd egyre hagyományosabb formát öltött, hét generációját a kilencvenes évek végéig gyártották. A nyolcadik széria az európai piacon is ismerős Cougar Mercury-emblémás változata volt, ami már nem kapott utódot.

Ford Puma

A Cougar kistestvérét is a pumáról nevezte el a Ford, bár a kompakt sportkupé prototípusa még hiúz, azaz Lynx néven mutatkozott be 1996-ban a genfi autószalonon, majd a könnyebben kiejthető Pumára cserélték a nevét.

A Fiesta alapjára épülő modell nemcsak a különleges dizájnjával, hanem a vezethetőségével is hódított,

persze nem az 1,4 és 1,6 literes, hanem a kínálat csúcsán álló 1,7 literes motorral, ami 125 és 155 lóerős változatban is készült. Öt év után szűnt meg a Puma gyártása, hogy a neve 2019-ben egy divatos crossoveren térjen vissza.

Mercury Lynx és Bobcat

A hiúz nem csupán a Pumát megelőlegező tanulmányautón tűnt fel a Fordnál, hanem az egyik márkája, a Mercury is használta. A kompakt autó formája nem véletlenül ismerős, hiszen a nálunk is kapható Escort amerikai megfelelőjéről van szó, de a tervezőknek annyira sikerült amerikanizálniuk az autót, hogy végül teljesen különbözött az európai testvérétől. A Mercurynek volt még egy nagymacskája: a Ford Pintót kínálta Bobcat néven, és eredetileg a Ford európai részlege is a Bobcat neve alatt fejlesztette a kisautóját, amit Bravo helyett végül Fiestának kereszteltek el.

Lynx Eventer

1968-ban alapították azt az angol műhelyt, amely eleinte Jaguar versenyautók szervizelésével foglalkozott, és egy másik macskaféle után a Lynx nevet kapta.

Saját replikákat is építettek, a nyolcvanas években az E-Type utódjának szánt XJS-ből terveztek kabriót, majd sportkombit,

utóbbi az Eventer nevet kapta. A motorja hathengeres és V12-es is lehetett, amivel a végsebessége elérte a 250 km/órát. A kilencvenes évek közepéig gyártott XJS átépítését nemcsak újonnan, hanem használtan is vállalták, így 2002-ig összesen 67 darab került ki a Lynx műhelyéből.

Matra Bagheera

1969-ben a francia Matra és Simca egy új középmotoros sportautó fejlesztésébe fogott. A négy méternél rövidebb, bukólámpás modell különlegességét adta, hogy mivel az elterjedt 2+2 üléses megoldásnál a hátsó üléseket kicsinek tartották, ezért a régi amerikai autók mintájára három ülést terveztek egymás mellé. A bemutatóját 1973-ban a 24 órás Le Mans-i futamon tartották, és az 530-nak hívott elődjéhez képest ez a modell

rendes keresztnevet kapott: Kipling híres regénye, A dzsungel könyve szereplője után Bagheerának nevezték el.

Nissan Leopard

1980-ban jött ki a leopárdról elnevezett, japán belpiacos modelljével a Nissan, ami a Skyline alapjára épült, és kedvező aerodinamikájú karosszériával keltette fel a figyelmet. A motorkínálathoz később turbós V6-os csatlakozott, az 1986-ban bemutatott második széria már olyan túrakocsik ellenfelének számított, mint a Honda Legend és a Mazda Cosmo.

A Leopard harmadik szériája egy látványos formájú, hátsókerék-hajtású, négykerék-kormányzású luxusautó volt,

amit a 300ZX-ből származó biturbó V6-os, és még 4,1 literes V8-as motorokkal kínáltak egészen 1996-ig.

Geely Beauty Leopard

Nem a Nissané az egyetlen leopárdról elnevezett autó, bár a Geely próbálkozása még a kínai autógyártás kínosabb korszakából való. A kétezres évek elején még az európai autókiállításokra is elhozták a Beauty Leopard névre keresztelt sportkupét, és nem tudtuk, hogy a neve vagy az emlékezetből rajzolt formája miatt sajnáljuk jobban.

Opel Tigra

1993-ban egy csinos tanulmányautóval vezette fel a Tigrát az Opel, és nem volt kérdés, hogy a Corsa technikájára épülő kis sportkupét gyártásba kell adni. A vezetési élménye sosem volt igazán sportos, és a tervezett roadster sem vált valóra, de 2001-ig több mint 250 ezret gyártottak belőle. A második széria receptet váltott, és ismét a Corsa alapján, de már kétüléses kupé-kabrióként jött ki 2004-ben, öt év alatt 90 ezret adtak el belőle. A kínálatából immár a 125 lóerős GSi-motor sem hiányzott, és

a Tigra nevére utaló kedves részlet a macskafüleket formázó bukókeret.

Sunbeam Tiger

A tigrisről egy jóval izmosabb sportautót is elneveztek: az angol Sunbeam Alpine roadstert Carroll Shelby vette kezelésbe, az eredeti motorja helyére 4,3 literes, majd 4,7 literes V8-as Ford-motort szerelt be. A recept egy másik állatról elnevezett autóról, a Cobráról lehet ismerős. 1967-ig készült, majd amikor a Sunbeam a Chrysler kezébe került, leállították a gyártását.

Panther Six

Az angliai Panther a hetvenes-nyolcvanas években gyártott klasszikus stílusú roadstereket, és a legőrültebb alkotásuk egyértelműen az 1977-ben bemutatott Six volt, aminek hatkerekű felépítését a Tyrrell Formula–1-es autója ihlette. A 16 colos hátsó kerekeket

a középre épített 8,2 literes V8-as Cadillac-motor hajtotta háromfokozatú automata váltón keresztül,

előre pedig négy kisebb, 13 colos kormányozható kerék került. A fedélzeti telefonnal és tévével is szerelt Panther Six két példányban készült, és mind a kettő megvan még.

Seat Leon

Szimpatikus hagyományt vezetett be a nyolcvanas évek derekán a Seat, amikor a Volkswagen-csoporthoz került, a típusait ugyanis spanyol helységnevek után keresztelte el, így kapta a nevét többek közt az Ibiza és a Cordoba, a Malaga és a Marbella, az Alhambra és a Toledo is.

Városról nevezték el a Leont is, amelynek a neve oroszlánt is jelent spanyolul, ezért duplán jól hangzik.

Az első szériája 1999-ben jelent meg, jelenleg a negyedik generáció kapható, kombiként és sportos Cupraként is húzza a spanyol gyártó szekerét.

Subaru Leone

A Subaru még a kisautóiról volt ismert, amikor 1971-ben piacra dobta az addigi legnagyobb típusát. Persze csak a miniautókhoz képest számított nagynak, a széles kínálatában egyébként két- és négyajtós szedán, kupé, kombi és még pick-up is megtalálható volt.

A neve a jól hangzó Leone lett, ami oroszlánt jelent olaszul, és ezért is furcsa, hogy több exportpiacon is a csak a felszereltségi szintje után nevezték el,

például Subaru GL-nek. A három generációja 1994-ig készült, akkor egy újabb ikonikus névvel, az Imprezával váltották fel.

Ez is érdekelhet:

Kompakt autók, amiket hathengeres motorral szereltek

Ma már a négy hengernek is örülhetsz, nemhogy hatnak.

11 autó, ami a legáramvonalasabb volt a maga korában

Minden kornak megvoltak a maga áramvonalas rekorderei, néha egészen meglepő formában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában