A harmincas évek végének jellegzetes amerikai típusa ez a Chevrolet, amiből akkoriban kisteherautót is gyártottak, és a V8-as motorral szerelt furgon a mai napig rendkívül stílusos áruszállítónak számít.

A harmincas években egyre áramvonalasabb autókkal állt elő a Chevrolet, ez volt az a korszak, amikor már Harley Earl vezette a dizájnrészleget, és a modellek egységes arculatot kaptak. Szintén természetesnek számított, hogy amikor kijött egy újabb modellévre szánt változat, akkor kisteherautót is készítettek belőle, most is egy ilyenről lesz szó.

1939-ben készült ez a Chevrolet Master 85 Sedan Delivery, és a kétezres években végzett restaurálással nyerte el mai formáját. A karosszériát fehérre, az áramvonalas sárvédőket zöldre fényezték, amit egészen vékony piros karaktervonallal emeltek ki, de a krómozott kupakos felnik és a fehér oldalfalú abroncsok sem maradhattak el.

A belső tér már messze van attól, hogy eredetinek nevezzük, a fejtámaszos ülések és a fakarimás kormánykerék is később került bele, a felszereltségét pedig CD-játszóval és légkondicionálóval bővítették. Persze mindennapi használatra így kényelmesebb, nem is tudnánk elképzelni stílusosabb áruszállítót, ha épp vállalkozást indítanánk.

Hathengeres motorral is szerelték ezt a szériát, de a képeken látható autót 5,7 literes V8-as hajtja, a vezetését négyfokozatú automata váltó teszi kényelmesebbé. A Chevrolet-nél egyébként ez volt az utolsó széria, ahol személyautóból építettek kisteherautót, a negyvenes évekbeli utódját már eleve áruszállításra tervezték meg.

Ez is érdekelhet:

Hot rodnak is brutális ez a ’48-as Chevy kisteherautó

Szinte versenyautó lett a Ringbrothers legújabb alkotása.

Stílusos pick-up, amivel már nem lehet terhet hordani

A hatvanas évekbeli Chevrolet jókora V8-as motort kapott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában