Az egyedi amerikai izomautóiról ismert Ringbrothers műhelyében fogtak egy negyvenes évekbeli Chevy kisteherautót, és szinte versenyautónak beillő hot rodot építettek belőle.

A negyvenes évek végén jelent meg a Chevrolet könnyű kisteherautója, aminek a fennmaradt példányai mára megbecsült veteránoknak számítanak. Nemrég mutattuk egy gyönyörűen felújított példányt, amit az Icon műhelyében egy jókora V8-as motorral dobtak fel, és most ennél is brutálisabb alkotásról lesz szó.

A Ringbrothers eddigi legbrutálisabb alkotása az Enyo, ami a klasszikus pick-upnak állít emléket,

de az alapoktól gondolták át a felépítését. A fülkéjét alacsonyabbra szabták, a sárvédőket, a motorházfedelet és ajtókat pedig szénszálas anyagból alkották újra, a hűtőmaszkja már csak stílusában emlékeztet az eredetire.

Az elöl 18, hátul 19 colos kerekekre feszített szuperszéles slick abroncsok és a fedetlen futómű sejtetik, hogy az Enyo hot rod karosszériája alá egy pályagépet rejtettek el.

A 8,4 literes V8-as motorja versenybenzinnel tankolva kereken 1000 lóerős teljesítményre képes,

és a négyfokozatú automata sebességváltón keresztül a hátsó kerekeket forgatja. Hol hajtanád meg, ha a volánja mögé ülhetnél?

Ez is érdekelhet:

Megolvasztja a szívünket ez a modernizált Ford Mustang

A modern Mustang motorját kapta meg a ’64-es kabrió.

Hellcat-motorral igazi pusztító ez a klasszikus Dodge Charger

Ha nem tudnál dönteni a régi és az új Charger között, itt a megoldás.

Floridában akarunk élni ezért az átépített Chevrolet Blazerért

Nincs sok menőbb ennél a V8-as terepjárónál.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés