A Ford hatvanas évekbeli amerikai nagyautója, a Galaxie már gyári állapotban is megolvasztaná a szívünket, de ezt a példányt még feltűnőbbre építették át.

A hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb amerikai nagyautója volt a Ford Galaxie. A Chevrolet Impala konkurenséből négy generáció készült, most egy harmadik szériás, 1966-os évjáratú példányt mutatunk. Ritkaságnak csak azért nem mondanánk, mert ebben az évben a Galaxie az Egyesült Államok harmadik legnépszerűbb kabriója volt a Mustang és az Impala mögött.

Nem ez volt az eredeti színe, de a Galaxie a legutóbbi felújítása során világoskék fényezést kapott,

és hozzá illő, kék betétekkel és kék varrással díszített fehér bőrkárpitot, amihez nagyszerűen illik a gombnyomásra motorosan mozgatható vászontető, szintén fehér színben. A képeket nézve el tudnánk képzelni magunkat egy napfényes tengerparton kocsikázva.

A 20 colos krémfehér acélkerekek már nem fognak mindenkinek tetszeni,

de az biztos, hogy a hidraulikus, ültethető futóművel együtt stílusos megjelenést adnak a Galaxie-nak. A motorjára pedig, mint sejtetted, nem panaszkodhatsz: ebbe a példányába 5,8 literes V8-ast szereltek, de a Ford akkoriban hétliteressel is árulta a típust.

Ez is érdekelhet:

Nem mindennapi a története ennek a kopottas Dodge Challengernek

Black Ghost néven ismerték a detroiti éjszakában.

Maga az amerikai álom ez az ’59-es Cadillac Eldorado

A világ legnagyobb farokuszonyával szerelt amerikai autója volt.

Ötven éve eltették, igazi időkapszula ez a Dodge Challenger

Mit adnál egy szinte új, alig használt Challengerért? Most annál is többet fizettek érte.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés