A kecskeméti rendőrök a minap két olyan autóst is bemértek, akik a 90-es táblánál bőven kétszáz feletti sebességgel haladtak. A büntetésük jelentős, de ilyen értékű autók tulajdonosainak nem biztos, hogy visszatartó.

A felvételek az 54-es főúton készültek, ami ezen a szakaszán kétszer kétsávos, osztott pályás, de a megengedett legnagyobb sebesség 90 km/óra. A képen látható Porsche ehhez képest 210 km/órával került a kamera elé, a BMW pedig 226 km/órával haladt.

A gyorshajtás büntetési tétele mindkét esetben a maximális 300 ezer forint és 8 büntetőpont volt, bár alighanem a jogosítvány elvételét jobban megérezték volna ezek a sofőrök.

A jogosítványt akkor veszik el, ha a büntetőpontok száma eléri a 18-at, ekkor fél évre függesztik fel a vezetői engedélyt, a szerzett pontok azonban három év után elévülnek. A bűncselekményekért, mint a cserbenhagyás, 11 pontot adnak, a szabálysértésekért ennél kevesebbet, például az elsőbbség vagy előzés szabályainak megszegése, vagy leállósávban haladás miatt 6 pontot, a kézben tartott mobiltelefon használatáért, vagy a biztonsági öv használatának elmulasztásáért 3 pontot.

A gyorshajtás szankcionálásának más módja is akad:

Az idejükkel fizettek a gyorshajtók a sebességtúllépésért

Hiába siettek, ha le kellett várakozni a büntetést.

(Képek: police.hu)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés