Bemutatta első önálló típusát a Volvo sportmárkája, a Polestar. A sarkcsillag-emblémás túrakocsi konnektorról tölthető hibrid hajtást kap, később pedig még két tisztán elektromos modellel jönnek ki a Tesla ellen.

A Volvo sportosztályából vált önálló prémiummárkává a Polestar, és most azt is megtudtuk, mivel készülnek meghódítani a piacot. A nevét eddig a túraautó-világbajnokságból hallhattad, és az S60 és V60 legsportosabb, 367 lóerős változatát is ők készítették. Mostantól azonban önálló márkanév lesz belőle, olyan típusokkal, amiken nem találod meg a Volvo-emblémát.

Csodaszép, de nem volvós egy kicsit ez az autó?

Az első modell egyszerűen a Polestar 1 nevet kapta, és nem véletlenül ismerős a formája valahonnan. Igazából a Volvo korábbi, nagy sikert aratott Concept Coupé tanulmányautójának szériaváltozatáról van szó, és ha jobban megnézed a 2+2 üléses túrakocsi határozott vonalvezetését, akkor nyugtázhatod, hogy szinte egy az egyben gyártásba kerül a koncepció.

Mégis mitől más, mint a Volvók?

Annak ellenére, hogy ugyanarra az SPA moduláris padlólemezre épül, mint a legújabb Volvók, és még a Thor kalapácsát mintázó fényszórót is megtalálod rajta, az 50 százaléka a Polestar saját fejlesztése. Szénszálas anyagból készült, ezért sokkal merevebb a karosszéria, az elektronikusan állítható futómű pedig az Öhlins terméke. Még fontosabb, hogy minden Polestar elektromos hajtású.

Lesz olyan izmos, mint a Tesla?

Pontosabban a Polestar 1 még konnektorról tölthető hibrid, de jóval erősebb, mint amit a Volvónál megszoktál. Az első kerekeket egy turbós benzinmotor hajtja, a hátsókat pedig oldalanként egy villanymotor, így a kanyarból kigyorsítás is elsőrangú lesz.

A kombinált teljesítmény 600 lóerő, a legnagyobb nyomaték 1000 Nm, ami alighanem szavak nélkül hagy majd a gyorsuláskor.

A konnektorról tölthető sportkupé tisztán elektromosan 150 kilométert lesz képes megtenni, háromszor annyit, mint a mai zöld rendszámos luxushibridek.

Hogyan juthatok hozzá?

Már a Polestar 1 megvásárlása sem lesz mindennapi, hiszen az interneten lehet konfigurálni és megrendelni, két-hároméves időtartamra havidíj ellenében, ami minden felmerülő költséget magába foglal. Még kulcsot sem adnak hozzá, a mobiltelefonnal nyithatod és indíthatod majd, és így a barátaiddal is meg tudod osztani az élményt.

Lesz más modelljük is?

Nagy tervekkel készül a jövőre a Polestar, hiszen a 2019-ben gyártásba kerülő sportkupé mellett 2021-ig még két tisztán elektromos hajtású modellt vezetnek be. A Polestar 2 egy középkategóriás szedán lesz, nyíltan a Tesla Model 3 ellenfeleként, míg a Polestar 3 egy szabadidő-terepjáró. Mire megjelenik, ez a csodás vonalú sportkupé már az utakon lesz majd.

Thomas Ingenlath, a Polestar igazgatója a féknyereghez öltözött
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés