Csak egy héttel azt követően, hogy közúton 830 kilométert tettek meg egy feltöltéssel a Tesla Model 3-mal, nemrég egy zárt pályás körön még jobban kitolták a márka kisebbik típusának lehetőségeit, megközelítették az ezer kilométert.

Sean Mitchell a coloradói Denverből indult el Kansas felé a Tesla Model 3-mal, és egy feltöltéssel 830 kilométert sikerült megtennie úgy, hogy még maradt is némi tartalék az akkumulátorban. Rögtön utána egy újabb kalandra vállalkozott az autóval, természetesen azért, hogy még messzebb jusson egy feltöltéssel a Tesla kisebbik modelljével.

Denverben a repülőtér közelében jelöltek ki egy zárt pályát, itt tette meg zavartalanul a köröket a Model 3 fedélzetén Sean és barátja, Erik Strait. A minél jobb eredmény érdekében a gumikat kissé jobban felfújták, és nem használták a légkondicionálót, a hőség ellen úgy próbáltak védekezni, hogy lefóliázták az ablakokat.

Még enni sem álltak meg, az ételt lepkehálóval kapták el menet közben. Az eredmény végül nem döntötte meg az olasz rajongók több mint ezer kilométeres útját a Model S-sel, de így is

a legnagyobb táv, amit a Model 3-mal valaha megtettek: 606,2 mérföld, azaz 975 kilométer, a gyári hatótávolságnak csaknem a kétszerese.

A rekordot csak az árnyékolta be, hogy a lemerülés után Sean Teslája nem volt hajlandó töltést felvenni a Superchargernél, a hibát már a szervizben keresik. Pedig az autó még itt is hagyott tartalékot, a számítások szerint 66 kilowattórát használtak el az eredetileg 75 kilowattórás akkumulátorból.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
22% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.