John Elkann nyilvánosan rendreutasította a Ferrari pilótáit.

A Ferrari katasztrofális hétvégét zárt Brazíliában, a São Pauló-i Nagydíjon a csapat mindkét pilótája, Charles Leclerc és Lewis Hamilton is kiesett, ezzel pedig értékes pontokat buktak a Mercedes ellen a konstruktőri bajnokság második helyéért folyó küzdelemben.

A Ferrari elnöke, John Elkann nem is hagyta szó nélkül a történteket, és kemény üzenetet küldött Hamiltonnak és Leclerc-nek:

„Brazíliában hatalmas csalódás ért minket. Egyfelől látjuk, hogy a szerelőink kiváló munkát végeznek – például a kerékcseréknél – és a mérnökeink is, hiszen kétség sem fér hozzá, hogy az autó sokat javult. A többi viszont nem üti meg a szintet.

A pilótáinknak a vezetésre kellene koncentrálniuk, és kevesebbet kellene beszélniük.

Még fontos futamok állnak előttünk, és a konstruktőri bajnokság második helye egyáltalán nem elérhetetlen. (...) A Formula–1-ben az számít igazán, hogy egységben dolgozzunk.

Ismétlem: a szerelők és a mérnökök nagyszerű munkát végeznek, folyamatosan fejlesztik az autót. De még sok területen van mit javítani, és legfőképp olyan pilótákra van szükségünk, akik nem magukra, hanem a Ferrarira gondolnak.”

(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Lewis Hamilton a Ferrariról: Ez egy rémálom

Lewis Hamilton döbbenetes őszinteséggel beszélt a Ferrarinál töltött első idényéről.

„Verstappen úgy vezetett, mint egy isten”

Nagyon magasra tették a mércét, amikor arról volt szó, mennyire dicsérik Max Verstappent.

A McLaren Piastri ellen dolgozik és Norrist favorizálja?

Tényleg létezhet, hogy az angol csapat az angol pilótáját részesítheti előnyben az ausztrál versenyzőjével szemben?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés