A Ferrari idénye nagyon nem úgy alakul, ahogy azt szerették volna, a csapatfőnök elmondta, miért szenvednek bizonyos pályákon.

12 verseny után még mindig nincs futamgyőzelme a Ferrarinak. A legutóbbi versenyen, a Magyar Nagydíjon Sebastian Vettel és Charles Leclerc a 3. és 4. helyen hozta be az autót, viszont 1 perces hátránnyal Lewis Hamilton és Max Verstappen mögött, ami több mint kellemetlen.

A maranellóiak csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint valójában nem az 1 perces hátrányt kell megmagyarázni, hanem azt, hogy miért gyors, illetve miért lassú az autó egy-egy pályán:

„Nagyon pályafüggő a teljesítményünk. Kevés az autónk leszorítóereje, így az olyan pályákon, ahol maximális leszorítóerőre lenne szükségünk, mint például a Hungaroringen, szenvedünk.”

Binotto szerint azért időmérőn azért tudnak versenyben lenni a pole pozícióért, mert egy körön a gumi tapadása még képes kompenzálni az elegendő leszorítóerő hiányát, hosszabb távon, vagyis a futamon viszont a gumik túlmelegednek, az autó pedig csúszkál.

Motorerőt tekintve a Ferrari a legerősebb a mezőnyben, a következő két versenyen, Spában és Monzában elvileg kamatoztathatnának is.

A Mercedes nagyot csalódott Bottasban

Nagyon necces az a szerződéshosszabbítás.

(Forrás: motorsport.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve