El tudnád képzelni Lewis Hamiltont a Haasnál?

Hamilton szerződése az év végén lejár a Mercedesnél, és bár a felek világossá tették, hogy 2023 végén is folytatni kívánják a közös munkát, egyelőre a hosszabbítás még nem történt meg. Ez pedig éppen elég ahhoz, hogy már több csapattal, például a Red Bull-lal és a Ferrarival is szóba hozzák a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címére hajtó (de arra idén sem túlságosan esélyes) britet. Most a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner kapta meg a kérdést, hogy leigazolná-e Hamiltont a csapatába.

Az amerikai istálló vezetője válaszában elmondta, hogy nyitott lenne a dologra, de csak egyetlen feltétel teljesülése mellett – mindezt természetesen a rá jellemző stílusban adta elő:

„Ha Toto (Wolff, a Mercedes csapatfőnöke – a szerk.) zsebből fizeti a bérét, akkor mindenképpen. Ez mindenképpen legyen leírva. Ha pedig megkérdezi, hogy miért, akkor azt mondanám, hogy csak mert.”

Steiner szerint a 38 éves Hamilton maradni fog a Mercedesnél, már csak azért is, mert nincs esélye egy komolyabb, mármint versenyképes csapathoz igazolni, hiszen a Red Bullnál ott van Max Verstappen, az Aston Martinnál Fernando Alonso, a Ferrarinál pedig Charles Leclerc tűnik kirobbanthatatlannak – utóbbival kapcsolatban azért akadnak komoly pletykák:

(Forrás: Planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

Gombnyomásra kitáruló ajtókkal jön az új Audi Q9

A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.