Annyit elárulunk, hogy 34 centiméter különbség van a sportág történetének legmagasabb és legalacsonyabb pilótája között.

Így elsőre talán teljesen értelmetlennek tűnhet a pilóták méreteivel foglalkozni, de valójában a Forma–1-ben sokat számít a versenyzők magassága és súlya, tekintve, hogy a szabályok meghatározzák például a pilótafülke méreteit, illetve az autók súlyát pilótákkal és nélkülük egyaránt. Ebből kiindulva a RacingNews365.com összeszedte, hogy kik voltak a 21. század F1-versenyzői közül a legmagasabbak, illetve a legalacsonyabbak.

Jelen állás szerint a Minardi és a Jaguar csapatát (2003-ban) erősítő brit Justin Wilson a legmagasabb pilóta a maga 193 centiméterével

– ezzel még egy NBA-csapatba is simán beférne.

Tudjuk, nehéz belőni gigászi magasságát, de sajnos jobb legális képet nem találtunk róla

Wilsont 7 centiméter lemaradással követi a 186 centiméteresek csoportja, amelynek tagjai között találkozhatunk Alexander Rossi és Alexander Wurz nevével, de hogy a közelmúltból is említsünk valakit: Alexander Albon és Esteban Ocon is közéjük tartozik.

Íme a top 10 legmagasabb F1-pilóta (a 2000-es évek elejétől) – vastag betűvel szedve, akikkel idén is találkozhatunk:

  1. Justin Wilson: 193 cm
  2. Alexander Albon: 186 cm
  3. Alexander Rossi: 186 cm
  4. Alexander Wurz: 186 cm
  5. Esteban Ocon: 186 cm
  6. Andre Lotterer: 185 cm
  7. Antonio Giovinazzi: 185 cm
  8. George Russell: 185 cm
  9. Nicholas Latifi: 185 cm
  10. Paul di Resta: 185 cm

A századforduló előtti méretekről nem lehet teljesen biztosat tudni, de ebből a szempontból az 1970-es években versenyző Hans-Joachim Stuck tartja a sportág nem hivatalos rekordját a maga 194 centis magasságával.

A másik végletet rögtön egy olyan versenyző adja, akivel tavaly és idén is találkozhatunk az F1-ben, merthogy

az AlphaTaurit erősítő Cunoda Júki 159 centijével a sportág legalacsonyabb pilótának számít

– alacsonyabb még a magassága miatt sokat cukkolt Lionel Messinél is (169 cm).

A „balos” Pierre Gasly és a mellette álló csapattársa, Cunoda Júki között 18 centiméter különbség van (177 cm vs 159 cm)

A japán pilóta 4 centiméterrel alacsonyabb, mint az ebből a szempontból második helyezett Anthony Davidson (163) és 5 centiméterrel veri a honfitárs Takuma Szatót (164).

Íme a top 10 legalacsonyabb F1-pilóta (a 2000-es évek elejétől) – vastag betűvel szedve, akikkel idén is találkozhatunk:

  1. Cunoda Júki: 159 cm
  2. Anthony Davidson: 163 cm
  3. Szató Takuma: 164 cm
  4. Cristiano da Matta: 165 cm
  5. Allan McNish: 165 cm
  6. Giorgio Pantano: 166 cm
  7. Felipe Massa: 166 cm
  8. Nick Heidfeld: 167 cm
  9. Johnny Herbert: 167 cm
  10. Jarno Trulli: 167 cm

A nem hivatalos rekordot egyébként az 1990-es években feltűnt Andrea Montermini tartja, ő 157 centiméter volt.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
A szerelő intézte el a Ferrari limitált szériás szuperautóját