A Mercedes nem volt elragadtatva a Red Bull Kanadai Nagydíj utáni húzásától.

George Russell kanadai győzelme után a Red Bull úgy döntött, megóvja az eredményt, mondván, a brit versenyző sportszerűtlenül viselkedett, és túl messzire maradt le a hajrában beküldött biztonsági autótól. Bár a tíz autóhosszas kifogást később visszavonták, az FIA így is hosszú órákon át vizsgálódott, mivel az osztrák istálló szerint a Mercedes pilótája szándékosan lassított, hogy Verstappent előzésre kényszerítse, ami büntetést vonhatott volna maga után – a négyszeres világbajnok egy büntetőpontra van az egy futamra szóló eltiltástól.

Végül a versenybírák elutasították az óvást, vagyis Russell győzelme érvényben maradt, de a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff korántsem volt elégedett a Red Bull tiltakozó döntésével.

„Ez annyira kínos és kicsinyes.

(...) Valami teljesen elrugaszkodott szabályzati passzust kellett előhúzniuk a sportszabályzatból, és azt hiszem, az FIA-nak tényleg érdemes lenne ránéznie erre, mert teljesen abszurd volt. (...)

Mi értelme van ennek? Ki dönt ilyenről? Mert száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem Max volt az. Ő egy vérbeli versenyző, soha nem foglalkozna ilyen apróságokkal, pláne nem óvna emiatt.”

A Red Bullnál egyelőre még csapatfőnöki posztot betöltő Christian Horner reagált Wolff szavaira, szerint egy csapatnak joga van ehhez, és mint mondja: „Láttunk valamit, ami szerintünk nem volt teljesen rendben, és mivel megvan a lehetőség, hogy ezt a felügyelők elé vigyük, így is tettünk. Szóval ebből a szempontból egyáltalán nem bánjuk a dolgot.”

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Lando Norris tényleg nem bajnoknak való? Szavazz!

Vannak, akik szerint Lando Norris a Kanadai Nagydíjon bebizonyította, még messze van attól, hogy világbajnok legyen. És szerinted?

Merőben váratlan csapatnál köthet ki Russell, ha nem hosszabbít a Mercedesszel

Úgy tűnik, az egyik brit istálló szemet vetett George Russellre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés