A csapatfőnök szerint a 21 verseny egyszerűen túl sok.

Az FIA nemrégiben tette közzé a hivatalos és végleges versenynaptárt, ami rekordot döntött, ugyanis még soha nem volt ennyi versenyhétvége egy Forma-1-es idényben. A Mercedes csapatfőnöke sem rajong az ötletért, szerinte ez a megoldás teljesen kimeríti a csapatokat, és túlságosan költséges is.

“Már ez a 19 futam is több, mint amennyire fizikailag és mentálisan is egészséges lenne” - nyilatkozta Toto Wolff. Egyszerűen nem lehet 21 futamot végigcsinálni egy év alatt.”

Wolff nem is érti, hogy miért volt szükség két extra két futamra. Az azerbajdzsáni pálya debütálását szükségtelennek érzi, a német nagydíj visszahozásának pedig azért nem örül, mert azt a lyukat már betömték a versenynaptárban.

“Az a véleményem, hogy ez egyszerűen már nem megvalósítható. Nem is tudom, hogy fogjuk megoldani, lehet fel kell fogadnunk és második mérnöki csapatot, hogy pihenni is tudjanak a fiúk. A maximum teljesítményt akarjuk magunkból kihozni, és ez nem lehetséges, ha 365 napot dolgozol egy héten.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés