Még az is lehet, hogy előbb jött rá, mint a maranellóiak.

A Ferrari a téli teszteken utolérhetetlennek tűnt, azonban rögtön a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon jókora pofonba szaladt bele. Bahreinre ismét összeállt az olaszok autója, visszajött a tempó, ám a komolyabb eredmény elmaradt Sebastian Vettel egyéni hibája, illetve Charles Leclerc műszaki problémája miatt. A hétvégén Sanghajban aztán megint utolérhetetlen volt a Mercedes, a maranellóiaknak sansza sem volt, pedig a szabadedzéseken még hasítottak.

Mindezekből nagyon úgy tűnik, hogy a Ferrari kevésbé van tisztában a probléma okával, ám a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff előállt egy elmélettel, ami viszont magyarázatot adhat a maranellóiak hullámzására, vagyis a folyamatosan felmerülő, rejtélyes problémákra:

„Bahreinben a Ferrari nem vesztett sok időt a kanyarokban, mert az egyenesekben a gumiknak volt elég idejük lehűlni. Melbourne-ben és Sanghajban viszont kanyar kanyart követ, ennek pedig az a kockázata, hogy a gumik túlhevülnek. Ha ilyenkor nagyobb a leszorítóerő, mint például nálunk, akkor könnyebb a helyzet. Ha azonban a motor arra kényszerít, hogy visszavegyél a teljesítményből, akkor sok időt vesztesz.”

Eközben a Ferrarinál...

Leclerc-t követelik a Ferrari vezérpilótájának

Elfogyott a türelem Vettellel szemben.

(Forrás / fotó: motorsport.com / Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodálatos óda a tizenkét hengerhez - Ferrari 12Cilindri

Sokáig gondolkozott az M1-esen az autós, de így sem sikerült okos döntést hoznia

Részleteket villantott új elektromos autójáról a Kia

További cikkeink a témában