A független motorgyártó ötlete ellen van.

Az amerikai nagydíj időmérőjére várva jelentette be Bernie Ecclestone, hogy 2017-től egy független motorgyártó érkezik majd a Forma-1-be, aki a kisebb csapatok számára hoz Mercedesszel versenyképes, olcsó motorokat. Az új rendszer több lóerős lesz, habár többet is fog fogyasztani, de ez egy elég jó kis deal a csapatoknak. A Mercedes és a többi nagy gyártó milliókat ölt abba, hogy kifejlesszék a tökéletes 1.6 literes V6-os erőforrásokat, és nyilván nem örülnek, hogy Ecclestone bácsi csak így felrúgja az egészet.

„Lehetséges egy ilyen motor legyártása, de mi nem támogatjuk az ötletet, mert mások a céljaink. Azért vannak most itt a jelenlegi gyárak, mert megfelel nekik a mostani koncepció.”

„Behozni egy standard motorgyártót egy nehéz feladat, mert egyensúlyozni kell a jelenlegi szituáció és az új között, ráadásul csomó szabályt meg is kell változtatni. Technikai szempontból is teljesen más.”

A Mercedes szerint éppen elég volt, hogy beleegyeztek abba, hogy jövőre év közben is lehessen motorokat fejleszteni, nem érti, miért kell még egy dologra rábólintaniuk, nem mintha Ecclestone kikérte volna a véleményüket.

„Arról persze nem beszél senki, hogy mi mind megengedtük azt, hogy jövőre lehessen év közben is fejleszteni, és csak azért, hogy a kisebb csapatok fel tudjanak zárkózni ránk. Nem akartuk, hogy az legyen, hogy mi legyünk hibáztatva azért, mert leszakadt a fél mezőny. Megtehettük volna azt is, hogy ezt megtagadjuk, hiszen mi úgyis elől vagyunk és nekünk nyilván az a jó, ha ott is maradunk. De úgy döntöttünk, hogy megnyitjuk a kapuinkat, és mindenki hadd fejlesszen.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.