Egyre fontosabb lett mindenkinek a biztonság.

Alexander Wurz, a Grand Prix Drivers’ Association biztonsági elnöke úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy a pilótákkal együtt arra jutottak, hogy 2017-től már zárt pilótafülkékben akarnak versenyezni, hogy minél hamarabb biztonságban érezhessék magukat.

„A pilóták úgy érzik, hogy éppen eljött az ideje annak, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektessünk a biztonságra. Természetesen az autón egyéb változtatások is kellenek majd, nem csak egy zárt pilótafülke, de egy éven belül el kell érnünk valami változást. Főleg azok után, hogy most már a sokadik balesetet látjuk.”

Wurz szerint a pilóták azt is elmondták az ülésen, hogy az F1-nek sürgősen el kell azon is gondolkoznia, hogy a Pirelli-e a legmegfelelőbb partner, hiszen az előzések hiánya az ő hibájuk is lehet.

„A versenyzők azt is kihangsúlyozták, hogy azt szeretnék, hogy a Pirelli gyártson egy olyan abroncsot, ami gyorsabban megy a kanyarokban, de mégis biztonságos. Ez az, amit mindannyian szeretnénk, és csináltunk egy felmérést is múlt évben, és a nézők is ezen a véleményen vannak.”

„Tudjuk, hogy az autók és a pályák is a magasabb sebességre lettek kalibrálva, de sokkal gyorsabbak voltak régen a kocsik. Ugyanabban a kanyarban van, hogy most 30 km/h-val is lassabban mennek a mostani formációk. Azt kell megoldani a sportágnak, hogy gyorsan mehessünk, de mégis biztonságban.”

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
21% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés