Nem is feltétlenül a képesség döntött Nico Hülkenberg és Sergio Pérez között.

Új pilótapárossal vág neki a 2021-es idénynek a Red Bull. Az szinte biztos volt, hogy Alexander Albon nem marad Max Verstappen csapattársa, azt viszont nem lehetett tudni, hogy Sergio Pérez és Nico Hülkenberg közül melyikre esik majd a csapat választása.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elmondta, hogy mielőtt az – idényben élete formáját nyújtó – mexikói mellett tették le a voksukat, alaposan kielemezték a pilótajelöltek erősségeit és gyengeségeit, amely során

„végül egyetlen dolog döntött Pérez javára: magával hozza a Mercedes-motorokról szerzett tudását. (...) Reméljük, tudunk ebből majd profitálni”.

Merthogy a 30 éves mexikói éveken át a Racing Point istálló versenyzője volt, a csapat pedig ugye nemcsak a Mercedes-erőforrásait, de váltóját és hátsó felfüggesztését is használja, 2020-es remeklésük pedig nagyrészt annak köszönhető, hogy lényegében egy az egyben lekoppintották a Mercedes 2019-es világbajnok autóját.

Eközben...

Fű alatt derült ki, hogy lényeges változás jön az F1-ben 2021-től

Az FIA nem annyira reklámozta, de egy szurkoló kiszúrta.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
31% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés