Az ausztrál visszatér korábbi sikerei helyszínére.

Miután már jó ideje lehetett hallani róla, nem is szolgál akkora meglepetéssel a Red Bull legfrissebb bejelentése, miszerint

Daniel Ricciardo visszatért az osztrák istállóhoz.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a McLarentől két idény után távozó ausztrál megkapja Max Verstappen vagy Sergio Pérez 2023-as helyét, az RB ugyanis csak harmadik versenyzőnek igazolta le – a tesztelés és szimulátormunka mellett marketinges feladatokat szánnak neki.

Daniel Ricciardo 2014 és 2018 között versenyzett a Red Bull színeiben, ahol hét futamgyőzelmet szerzett és kétszer is világbajnoki harmadik helyen végzett a pilóták között.

(Fotó: Oracle Red Bull Racing)

Ez is érdekelhet:

A Haas megtiltotta a kirúgott Schumachernek, hogy elbúcsúzzon Vetteltől

Fánkozásba kezdett, és azonnal jött a hidegzuhany.

A Haas elmondta, miért rúgták ki Schumachert

Nem a költséges autótörései miatt nem hosszabbítottak Mick Schumacherrel.

Vettel négyszeres világbajnokként búcsúzik, de nem csak teljesítménye miatt fogunk rá emlékezni

Búcsú minden idők legfiatalabb világbajnokától, Sebastian Vetteltől.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve