Így már mindent értünk.

Érdekes dolog történt Sergio Pérezzel – a Max Verstappen győzelmét és a Red Bull konstruktőri világbajnoki címét hozó – Japán Nagydíjon, ugyanis a mexikói a 15. körben a garázsba hajtott, és úgy tűnt, hogy véget ért számára a futam, azonban a 41. körben visszatért a pályára egy kör erejéig, majd tényleg feladta a versenyt.

A szabályok mindezt lehetővé tették számára, hiszen amíg az autó életképes és a pilótája nem veszi le a sisakját, addig versenyben van.

Érdemes annyit tudni még, hogy Pérez kétszer is kapott 5 másodperces időbüntetést, előbb azért, mert a bokszutcában előzött, majd pedig Kevin Magnussen megforgatásáért, viszont a mexikói viszont csak az első büntetését töltötte le, a másodikat viszont az első kiállásáig nem.

Bár úgy tűnhet, hogy a Red Bull részéről egy teljesen értelmetlen lépés volt 26 körös hátrányban visszaküldeni Pérezt a pályára, valójában nem volt az:

a mexikóit ugye 5 másodperces időbüntetéssel szankcionálták Magnussen kiforgatásáért is, az RB-nél pedig attól tartottak, ha ezt a Pérez nem tölti le még a szuzukai verseny során, akkor azt rajtbüntetés formájában viszi tovább a következő, katari futamra, így inkább letudták most, ilyen formában

– a szabályok alapján a versenybíráknak lehetőségük van átváltani a le nem töltött időbüntetést  rajtbüntetéssé a következő versenyre.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Komoly zűrzavart okozhat az F1-ben, ha Hamilton helyett Massát kiáltják ki 2008 világbajnokának

A Mercedes szerint szappanopera a Massa-ügy, de érdeklődve figyelik Lewis Hamilton Max Verstappennel szemben elbukott vb-címe miatt is.

Rasszista megjegyzése miatt a Red Bull-főnök lemondását követelik

Korábban a Red Bull hasonlóért már kirúgta az egyik pilótáját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
0% Igen, tetszett.
0% Igen, de csalódás volt.
0% Még nem, de megnézem.
0% Szerintem ez most nekem kimarad.