Nem sikerült jól a Red Bull-lal alig egy hete hosszabbító Sergio Pérez kanadai versenyhétvégéje (sem), és az is biztos, hogy a soron következő nagydíj sem fog jól indulni számára.

Nem volt túl jó hétvégéje Sergio Péreznek Kanadában: már a montreali időmérőn már a legelső szakaszban (Q1) elvérzett, majd a vasárnapi futam hajrájában (53. kör) a vizes pályán megforgott egy kanyarban és a falnak koccant. Bár az autó komolyan megsérült az eset során, a mexikói vissza tudott térni a boxutcába, ám végül feladta a Max Verstappen győzelmével záródó Kanadai Nagydíjat – ez volt sorozatban a második verseny, amit nem tudott befejezni:

Pérez vállalta a felelősséget a kiesésért: „ez csak az én hibám volt. Vizes részt érintettem a 6-os kanyarban, és nem tudtam megállítani”.

A leintést követően a stewardok megvizsgálták az esetet, és úgy ítélték meg, hogy Pérez autója nem volt kellően biztonságos állapotban ahhoz, hogy visszatérjen a boxba – ami valós dolognak tűnik, hiszen a nagyjából fél kör megtétele során sok törmeléket hordott a pályára –, ezért

a Red Bullt 25 ezer eurós pénzbírság megfizetésére kötelezték, míg Pérez háromhelyes rajtbüntetést kapott, amit a soron következő Spanyol Nagydíjon kell letöltenie.

A mexikóival egyébként alig egy hete hosszabbított az RB:

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ez lehet a Verstappen számára a legvonzóbb csapat jelenleg

„Max Verstappen már nem a Red Bullnál fog versenyezni 2026-ban.”

Kiszállhat az F1-ből ez egyik nagy múltú csapat

Úgy tűnik, lemondtak a csapat sikerességéről.

A jogászok mentették meg Ocont attól, hogy a csapatfőnöke eltiltsa a hétvégi futamtól

Nem olyan biztos, hogy Esteban Ocon kihúzza ezt az idényt az Alpine-nál, jövőre már fixen nem lesz a francia csapatnál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Meg is találták Max Verstappen utódját?

Nem lesz elektromos autója a Lamborghininek, mert „senki sem venné meg”

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés