Vezetett George Russell, vezetett Lando Norris, mégis Max Verstappené lett a montreali futamgyőzelem.

Úgy nyerte meg George Russell a Kanadai Nagydíj időmérőjét, hogy ezredmásodpercre azonos időt autózott, mint Max Verstappen, ám mivel előbb teljesítette ezt a bizonyos kört, mint a háromszoros világbajnok, így ő szerezte meg az első helyet – a rajtrács:

Fordulatos versenyt hozott a montreali futam: az esőben kezdődő, de száraz körülmények között záruló futamon ugyanis vezetett az élről induló George Russell, majd Lando Norris is, végül azonban Max Verstappen húzta be a két biztonsági autós fázist is hozó nagydíjat, ahol öten is kiestek.

A háromszoros világbajnok szenvedett a Red Bull-lal, de nehéz, változó körülmények között is képes volt összehozni pályafutása 60. futamgyőzelmét, ezzel tovább növelve előnyét az összetettben – már 56 ponttal vezet.

Verstappen mögött Norris és Russell ért célba, miközben kisebb meglepetésre mindkét Ferrari-pilóta kiesett, akárcsak a Red Bull-os Sergio Pérez – a Kanadai Nagydíj végeredménye:

A szezon két hét múlva a Spanyol Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: Formula1.com, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Kiszállhat az F1-ből ez egyik nagy múltú csapat

Úgy tűnik, lemondtak a csapat sikerességéről.

A jogászok mentették meg Ocont attól, hogy a csapatfőnöke eltiltsa a hétvégi futamtól

Nem olyan biztos, hogy Esteban Ocon kihúzza ezt az idényt az Alpine-nál, jövőre már fixen nem lesz a francia csapatnál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés