A Red Bull végül is jól döntött, hogy adott még egy esélyt a francia motorgyártónak.

A Red Bull múlt éve másból sem telt, mint hisztizésből, hogy mennyire rossz a Renault motor, és mennyit veszítenek miattuk. Felbontották a szerződésüket a franciákkal, és motorért kuncsorogtak a többi csapatnál, azonban senki nem volt hajlandó nekik gyártani, így kénytelenek voltak visszamenni az exhez.

Felkérték a TAG-HEUER mérnökeit, hogy segítsenek a tervezésben, és úgy tűnik, hogy ez egy elég jó ötlet volt, ugyanis a csapat egyre jobban teljesít. A Mercedes nekik nem rivális, de nagyon büszkék arra, hogy a Ferrarit már utolérték, amikor mindenki azt hitte, hogy majd az olaszok lesznek a második legjobb csapat.

„Az év elején úgy mentünk el Melbourne-be, hogy nem vártunk túl sokat magunktól, ugyanis 2015 vége tragikusan sikerült a számunkra. De több lóerővel érkeztünk vissza a rajtrácsra, sokat segítettek a fejlesztések is, és sokkal gyorsabbak tudtunk lenni. Nagyon jól működik az autónk az új motorokkal.”

„Most már legalább olyan jók vagyunk, mint a Ferrari 2016-os motorja, és ez egy pozitívum, ugyanis ők hatalmasat léptek előre a múlt évhez képest.”

„Gyorsabbak vagyunk, mint a 2015-ös motorokat használó Toro Rosso is, ami mutatja, hogy jó irányba haladunk, és jelenleg ez a legfontosabb. Amíg azt látjuk, hogy folyamatosan javulunk, addig minden a legnagyobb rendben van.”

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.