Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ha járatos vagy a motorsportokban, akkor ismerősen hangzik a Dallara neve. A versenyautók építésében több évtizedes tapasztalattal rendelkező cég kihozta első utcai modelljét, a Stradale pedig igazi élményautónak ígérkezik.

A dallamos nevű Dallara egy olyan olasz műhely, amely már évtizedek óta épít versenyautókat a legnevesebb sorozatokhoz a Formula–1-től az Indycaron át a Formula E-ig. Lehet, hogy nem tudtál róla, de a közúti sportautók szénszálas vázának fejlesztésén is dolgoztak, így olyan ritkaságok, mint a KTM X-Bow és a Maserati MC12, vagy a jóval ismertebb Alfa Romeo 4C és 8C, de még a Bugatti Veyron és Chiron is a kezük nyomát viseli.

Most pedig előálltak az első olyan közútra vihető sportautóval, amely a Dallara nevét viseli.

A Stradale ugyanakkor a versenypályán nyújtja a legtöbb élményt, hiszen egy 4,18 méter hosszú, kompakt építésű, szénszálas anyagból készült pályagépről van szó. A karosszériáját az igényeid szerint rendelheted meg, lehet teljesen nyitott, de kérhetsz szélvédőt, bukókeretet, vagy akár kupétetőt is sirályszárnyas ajtókkal.

Mivel kompakt és könnyű, ezért nem kell nagy motor bele, megteszi a 2,3 literes, négyhengeres, turbós Ecoboost, ami a Focus RS és a Mustang hajtásáért is felel. 400 lóereje és 500 Nm nyomatéka bőven elegendő a versenyautós élményekhez, hiszen a Dallara Stradale mindössze 860 kilogrammot nyom.

A következő öt évben összesen 600 darab építését tervezik, egy példány 155 ezer euróba, mintegy 48 millió forintba kerül.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.