Nem kicsi, nem is kétüléses és nem is városi a Smart Concept #5, mely egy olyan elektromos terepjáró, amivel bátran el lehet hagyni a járt utakat a járatlanokért.

1994-ben a német Mercedes-Benz és a svájci Swatch óramárka közösen alapította meg a Smartot, mely apró kétüléses autóiról lett ismert. Mostanra a márka egyik felét a kínai Geely birtokolja és teljesen eltávolodott attól a világtól, ami a hírnevét és a karakterét adta. Elektromos szabadidő-autók után most egy kis terepjáró koncepciót mutatja be a 2024-es Pekingi Autószalonon, a Concept #5-öt.

Igazi szabadidő-autó ez abban az értelemben, hogy könnyű vele kijutni a természetbe és élvezni a pihenést az elfektethető ülésekben.

Minden eddiginél nagyobb és tágasabb a Smart Concept #5, melynek szekrényajtói mögött barna kárpittal borított utastér van, egy kisebb kijelzővel és két óriási OLED érintőképernyővel a műszerfalon. Hatalmas üvegteteje van, az utastérbe pedig egymással szemben nyíló ajtókon át lehet bejutni. Azt is könnyű elképzelni, ahogy nyitott ajtókkal egy fa árnyékában pihennek a túrában megfáradt smartosok, közben pedig a fekvő pozícióba döntött üléseken élvezik a masszázst.

Távol tartja a szélvédőre veszélyes faágakat a két drót, mely a gépháztetőtől fut a tetőcsomagtartóig. A Smart Concept #5-ön nagy ellenállású terepgumik vannak, de több mint 100 kWh kapacitású akkumulátorával akár 550 kilométert is képes megtenni egy feltöltéssel. A töltés gyorsaságát a 800 voltos rendszer garantálja.

Ez is érdekelhet:

400 lóerős Smartot mutatott be a Brabus

Nagy ugrás a Smart előző generációjához képest.

Megérkezett Európába minden idők legnagyobb Smartja

Huszonötödik évfordulós modellel köszön be Európába a Smart #3.

A Smart ezzel az elektromos autóval kezd új korszakot

Ígéretes számokkal jön az új Smart, ami nagyobb lett, mint gondolnád.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve