Tagadhatatlanul felnőtt a Smart, a #3 crossoverből már nem fér el kettő egyetlen parkolóhelyen.

Egészen apró mérete miatt akár két Smartot is be lehetett préselni egyetlen parkolóhelyre, de ez a korszak már évekkel ezelőtt véget ért. A Mercedes-Benz és a svájci Swatch óragyártó együttműködéséből született márka régen kétüléses autóiról lett ismert, mostanra azonban a vállalat felét a kínai Geely birtokolja és igazodva a korszellemhez, elektromos szabadidő-autókat gyártanak. A #3-at már korábban Shanghai Autószalonon mutatták be, most viszont a müncheni IAA Mobility kiállításon megérkezett az európai változat is egy huszonötödik évfordulós szériával.

4,4 méteres hosszával, 1,8 méteres szélességével és közel 2,8 méteres tengelytávjával igazán túlnőtt az eredeti koncepción a Smart.

Stílusában egyértelműen a #1 letisztultságához igazodik, ugyanakkor nagyon közel áll a Mercedes-Benz jelenlegi formanyelvéhez. A fényszórók menetfénye és a hátsó lámpái is az autó teljes szélességében világítanak, a márka huszonötödik évfordulójára kiadott limitált kiadást pedig az apró jelvényekről, a feketére fényezett 19 colos felnikről és a narancssárga kiegészítőkről lehet felismerni. Utasterében is uralkodóak az íves formák és a gömbölyű részletek, de a lényeg úgyis a 9,2 colos műszeregység, valamint a 12,8 colos érintőképernyő a középkonzol tetején.

66 kWh-s lítium-nikkel-mangán-kobalt-oxid akkumulátorával akár 455 kilométert is elmegy egy feltöltéssel. Alapból egyetlen 272 lóerős villanymotor hajtja a Smart #3 hátsó kerekeit, az összkerekes Brabus már közel 430 lovas és 3,7 másodperc alatt gyorsul 100-ra. Az első autók 2023 végén érkeznek Németországba, 2024 elején pedig más európai piacokon is felbukkan.

Ez is érdekelhet:

Minden idők legnagyobb Smartja lett a #3

Sosem volt még ekkora egy Smart.

400 lóerős Smartot mutatott be a Brabus

Nagy ugrás a Smart előző generációjához képest.

A Smart ezzel az elektromos autóval kezd új korszakot

Ígéretes számokkal jön az új Smart, ami nagyobb lett, mint gondolnád.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve