...de nem a Forma–1-ben.

Fernando Alonsónak nem jutott túl sok jó a McLarennél töltött négy éve alatt, megváltást pedig még az sem hozta el a csapatnak és a kétszeres világbajnok spanyolnak, hogy a hibásnak kikiáltott Honda-motort Renault-ra cserélték 2018-ra. Alonso be is jelentette, hogy az idény végén kiszáll az F1-ből, viszont a wokingiaktól nem fog megszabadulni – és nem is akar –, ugyanis

a McLaren nemrég jelentette be, hogy 2019-ben a Forma–1 mellet egy saját csapatot indít a jövő évi Indy 500-on is. Konkrétumokat még nem tudni, csak annyit, hogy Fernando Alonso lesz az egyik pilóta, aki egyébként 2017-ben az Andretti Autosport csapatával, de a McLaren színeiben vett részt a futamon.

A McLaren-elnök Zak Brown szavaiból pedig azt érezni ki, hogy már teljesen mindegy, hogy melyik szériában, csak nyerjen végre valamit a szebb időket is megélt csapat, és vele együtt Alonso is:

„Mi magunk és Fernando is megérdemel minden esélyt, hogy versenyképesek legyünk, és úgy vágunk bele, hogy minden esélyünk megvan a győzelemre. Ehhez az eszközök, a tesztek, a csapat és minden ilyesmi a lehető legmagasabb szintet képviseli majd, hogy Fernando a lehető legjobb eséllyel próbálkozhasson.”

Egy lelkes Reddit-felhasználó pedig már meg el is képzelte a McLaren és Alonso Indy 500-asra szánt autóját, ami elég pofásan néz ki:

Alonsót jövőre egyébként már nem láthatjuk F1-es versenyen:

Nagyon fiatal, de hatalmas tehetség lesz az Alonso-utód csapattársa a McLarennél

A legkézenfekvőbb, ugyanakkor egy elég rizikós megoldást választottak a wokingiak.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés