Rossz látni, hogy az elektromos átállás azzal jár, hogy otromba, de lóerővel és villanynyomatékkal teletuszkolt SUV-ok jelennek meg mindenhol, amikben nincs semmi élvezet. Az Alpine-nál úgy gondolják, lehet ezt másképp is csinálni, ők kompakt villanyautóban gondolkodnak, ami bitangul fest, és úgy tűnik, vezetni is baromi jó lesz.
Az Alpine újkori feltámadása reményt adott azoknak, akik az autózást nem kényszernek élik meg. Nekik, nekünk szól az Alpine A290, ami tulajdonképpen egy Renault 5, mesterien megkomponált részletekkel, erősebb motorral és felhőtlen vezetési élménnyel.
Oda tértek vissza, ahol az Alpine történelme 1955-ben kezdődött.
Egy lelkes mérnök, versenyző és Renault-kereskedő, Jean Rédélé addig farigcsálta Renault 4CV-jét, amíg igazán ütőképes versenyautót nem készített belőle Alpine A106 néven. Azért lett Alpine (amit „alpin”-nak kell mondani, nem „elpájn”-nak), mert ugye arra lett teremtve, hogy a hegyi utakon, az Alpokban komolyat lehessen vele autózni. Később az Alpine-ból gyári sportmárka lett, aminek olyan autókat köszönhetünk, mint az 1977-es Renault 5 Alpine változata.
Aztán néhány évtizedig szunnyadt a márka, majd a 2000-es évek elején kezdtek arról beszélni, hogy jót tenne a Renault-nak, ha a korábbi versenyautós múltba kapaszkodva újra életet lehelnének a márkába. Ennek köszönhetjük a középmotoros Alpine A110-et, ami ma az egyik legjobb sportautó.
Ehhez képest az Alpine A290 más világ, ez már a digitális generációnak szól.
Lehet szeretni vagy utálni, de mindenképpen meghatározója lesz az elkövetkező éveknek, évtizedeknek az elektromos hajtás. Reméljük, egyre inkább rájönnek majd, hogy a teljes elektromos átállás hülyeség, van helye az elektromos autózásnak a jövőben, de nem minden áron. Az Alpine A290 például olyan autó, aminek van értelme elektromos motorral is. Meg benzinessel is lenne, de ezt inkább eltesszük magunknak vágyálomként.
Fogták a Renault 5-öt, ami maga a megtestesült retrofuturizmus, és tovább reszelték, hogy az első pillanatban, amikor feltűnik előtted a kocsi, azonnal rávágd: kell!
Nem baj, ha nincs benne elég hely, hogy csak 170-et megy, mégis úgy néz ki, hogy ezt az autót birtokolni akarod, tök mindegy, mi van benne. A szélesebb nyomtáv, a masszív kerékívek, bennük a Michelin által fejlesztett egyedi gumikkal, a száz méterről is beazonosítható fényszórók, a ralis múltra emlékeztető keresztekkel, a hegyvonulatot, a francia múltat felidéző zászlók, kék minták pont olyan mértékben jelennek meg, hogy az egészből egy ízléses vagány kocsi, ne pedig egy zavaró giccshalmaz legyen. Ügyesen vették át az A110-ből a váltógombokat (a Renault bajuszkapcsolója kicsit bénább), amik hegycsúcsot rajzolnak, csak szólok, ha nem tűnne fel.
Az Alpine minden mérnökén látszik, amikor arról beszélnek, hogyan tervezték meg az autót, hogy semmilyen kompromisszumot nem engedtek meg maguknak, a sportos vezethetőség volt a legfontosabb szempont. Nem tűnik a legacélosabbnak a 6,4 másodperces gyorsulás 100-ra, a 220 és a 180 lóerős teljesítmény sem világbajnok, de azt mondják, hogy ez a gyorsulás minden pillanatban ott van velünk, nem függ attól, hogy éppen hány százalék van még az akkuban, vagy milyen a külső hőmérséklet. Mint ahogy a fékpedálon sem fogjuk érezni, hogy éppen a regeneratív fékerő lassítja az autót, vagy a Brembo fékrendszer.
Mert az Alpine vezetőjének mindig azt kell éreznie, hogy ő uralja az autót, nem pedig a fedélzeti rendszerek és vezetéstámogató szoftverek.
Az ESC természetesen teljesen kiiktatható, és a gyári videók szerint ilyenkor lehet a legjobbakat autózni.
Ezekről az autózásokról egyébként az autó statisztikát vezet, ötleteket, tanácsokat ad, hogyan forduljunk rá a kanyarívre, mikor fékezzünk, mikor gyorsítsunk. Automatikusan felismeri, ha pályán megyünk, és magától méri a köridőket. Ezeket később a telefonon tovább elemezhetjük, hogy fejben összerakjuk, legközelebb hogy lesz még gyorsabb a hármas kanyar.
Egy elektromos autónál igazán lélekölő tud lenni, hogy az agy legváratlanabb részeibe hatoló vinnyogó hanggal próbálják átadni a 21. századi autózás élményét.
Az Alpine-nál az volt a cél, hogy a vezető folyamatosan kapjon visszajelzést az autóról az autó hangjából,
a sebességről, vagy arról, ha mondjuk nincs meg a tapadás. A videóból úgy tűnik, hogy ezt tényleg jól oldották meg, de azért jó lenne ezt már személyesen is megtapasztalni. A hanghatás egyébként teljesen ki is iktatható, ilyenkor élvezhetjük a Devialet highend hifit, ami 615 wattos erősítőn és 20 centis mélynyomón keresztül szállítja a legtisztább hangélményt, amit autóban hallani lehet.
Az 52 kWh kapacitású akkumulátor nem növeli jelentősen az autó súlyát, épp befér 1,5 tonna alá az alig négyméteres kocsi. Elképesztő helybőségre kár számítani, az Alpine A290 kompakt, városi sportkocsi, amiben elöl közepesen kényelmesen, hátul szűkösen, de elférni.
Mindegy is, aki ebbe az autóba beül, az élvezni fogja, akkor is, ha nem megy egy métert sem.
Némi csomagnak is jut hely a 326 literes (mélynyomóval 300 literes) csomagtartóban. A hatótávra, fogyasztásra nincs pontos adata még az Alpine-nak, 380 kilométerre teszik a hatótávot. DC-n 100 kW-os teljesítménnyel, az otthoni AC-n max 11 kW-tal tölthetünk. A rendszer rendelkezik a V2L (amikor az autóról üzemeltetünk más elektromos cuccot), és a V2G (amikor a hálózatba táplálunk vissza energiát – ez túl sok országban még nem működik) képességekkel.
A vágykeltés megvolt, már csak vezetni kéne. De arra még várni kell nagyjából az év végéig. Ahogy az árra is, amire első körben 38 ezer euró körüli összeget mondanak.
Ez is érdekelhet: