Néhány nappal a genfi premier előtt Párizsban néztük meg, milyen az új Renault 5 E-Tech, ami az elektromos autók korszakába vezeti át a Renault-t. Vagány, kúl, szerethető városi kocsi lett belőle.

Olyan autó, amire ránéz az ember, és azt érzi, hogy kell! A Megane-nál kisebb, AmpR Small platformra épített Renault 5 E-Tech már három éve ott bujkál minden rendes autóbuzi fantáziájában. Az első képek alapján sejteni lehetett, hogy az 50 évvel ezelőtti Renault 5 feltámasztása nagyon bejöhet a Renault-nak. Szerencsére ezalatt a három év alatt, amíg a koncepcióból szériakész autó lett, nem követtek el semmilyen hibát. És ha lehet hinni a sajtóanyagból kihámozható műszaki részleteknek, akkor sem fogunk majd csalódni, ha végre vezethetjük is az autót.

Mindenkit elvarázsolt a tanulmányautó, amit 2021-ben mutatott be a Renault. Jól látszik, hogy szinte változatlanul sorozatgyártásba tudott kerülni az eredeti ötlet

Nagyon szép dolog az, hogy 104-féle különböző kiegészítő kérhető az új 5-öshöz, olyan hagyományos tételeket is beleértve, mint a vonóhorog vagy a gumiszőnyeg. Vagy olyan egészen különlegeseket, mint a 3D nyomtatott tárolók és extra rekeszek, vagy a szőtt zsák, amiben a friss bagett megőrzi eredeti állagát.

Na de ennél sokkal fontosabb, hogy a Renault 5 E-Tech tervezésénél elsődleges szempont volt, hogy a dögös formát igényes műszaki csemegékkel töltsék meg.

Szokatlan, hogy egy kisautót többlengőkaros hátsó futóművel szereljenek, de ez elmaradhatatlan, ha komolyan gondolják a vezetési élményt. Stabil, agilis kocsink lesz így, ami a rövid áttételezésű kormánnyal egészen biztosan élvezettel terelgethető kanyarról kanyarra.

Persze az is lényeges, hogy a teljes hossz 8 centivel rövidebb, mint négy méter, az összsúly pedig 1500 kiló alatti. A sarkokba kitolt 18-as kerekek és rövid túlnyúlások látványnak sem utolsók, de abban is döntő szerepük van, hogy kisautós méretei ellenére az E-Tech 5-ös meglepően tágas, kompakt autókat megközelítő méretű beltérrel bír. A csomagtartó 326 literes, de a vezető és az első utas környékén további 19 liternyi különféle rekesz és tároló lelhető fel.

Élvezettel legeltettem a szemem a hátsó lámpán, amit úgy sikerült átmenteni a múltból, hogy aprólékos munkával és szenvedéllyel töltöttek meg élettel.

A finom barázdált részleteket máshol letudták volna ledlámpa-programozással, de itt az autó mellett állva magához csábít a csodás far, és kéri, hogy simítsd végig a kezed az apró barázdákon. Ugyanilyen örömöt okoz a műszerfal, ahol sajnos nem hagyományos műszerekben veszem el, hanem grafikus ábrákban, de kellő érzékkel adagolták a retrót és a futurizmust.

A Megane E-Tech fedélzeti rendszerét már ismerjük és szeretjük, a Google alapú navigációs rendszer az egyik legjobb az elektromos autók között.

Pazarul tervezi a megtehető távot, figyelembe véve az aktuális fogyasztást és a környezeti viszonyokat is. Ugyanezt a rendszert használja majd a Renault 5 E-Tech. A saját navi mellett élvezhetjük a vezeték nélküli Android Auto és Apple CarPlay rendszerekkel járó gyönyöröket.

A Megane és Scenic motorját vették kiindulási alapnak, de számos ponton átdolgozták, így sikerült elérni, hogy kisebb és könnyebb lehessen.

Első körben 110 kW-os (150 lóerős, 245 Nm-es nyomatékot teljesítő) változatban érhető el az autó, később két kisebb teljesítményű modell is érkezik, 90 és 70 kW-tal (122 és 95 lóerővel). A nagyobb motor mellé 52 kWh kapacitású akkumulátor jár, a gyengébb motorok mellé 40 kilowattórás. Előbbivel 400, utóbbival 300 kilométeres hatótávolság érhető el. A 0-100-as sprint 8 másodperc körüli, a végsebesség 150 km/óra. Az AC töltő 11 kW-os, a DC 100 kW-os a legerősebb motornál, a többinél 80.

A futurisztikus küldetéshez passzoló Techno néven jön a belépő verzió, de az a terv, hogy minden évben készül limitált kiadás, ez most Iconic Cinq néven fut, speciális kéttónusú fényezéssel és egyedi kárpitozással, valamint néhány kényelmi extrával. A később érkező kisebb akkumulátor mellé egy jobban elérhető alapverzió bemutatását is tervezik, valamint egy Roland Garros néven futó csúcsmodell gyártása is tervben van.

Nem csak jópofa és mókás, de igazán hasznos dolgokat is tud az új Renault 5-ös.

A V2L (vehicle-to-load) és V2G (vehicle-to-grid) technológia elérhető majd az erősebb kiviteleknél. Az előbbi arra jó, hogy egy kisebb teljesítményű elektromos eszközt, mondjuk egy kávéfőzőt vagy egy elektromos grillt tudjunk üzemeltetni az autóról, a másik pedig lehetővé teszi, hogy az autó akkumulátorát háztartási energiatárolóként használva elektromos áramot tápláljunk vissza a hálózatba. Ez a funkció 2024-ben már elérhető lesz Franciaországban és Németországban, 2025-től pedig Angliában.

A Renault 5 E-Tech gyártása hamarosan indul Franciaországban, és ha minden igaz, 25 ezer eurós árával a megfizethető villanyautók sorát fogja gyarapítani.

Ez is érdekelhet:

A Renault Scenic lett az európai év autója 2024-ben

A francia elektromos crossover az 5-ös BMW-t utasította maga mögé. Te melyik autónak adtad volna az év autója díjat?

Jean-Michel Jarre írja az elektromos Renault-k hangját

Az elektromos BMW-k hangját Hans Zimmer írja? Akkor a miénket Jean-Michel Jarre fogja! – csaptak az asztalra a Renault-nál, és már alig várjuk, hogy halljuk az új elektromos R5-ben.

Alpine változatban még dögösebb az új Renault 5

A klasszikus R5 Turbót idézi, de már tisztán elektromos hajtású lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában