Izgalmas futamnak nézünk elébe vasárnap.

Max Verstappen sikerrel váltotta győzelemre pole pozícióját az Amerikai Nagydíj sprintfutamán, ám a vasárnapi időmérőn már nem tudta legyőzni Lando Norrist. Bár a háromszoros világbajnok közel járt ahhoz, hogy megfossza mclarenes riválisát a legjobb időtől, George Russell balesete idő előtt véget vetett a holland és a többi pilóta esélyeinek a kvalifikáción, így a holland 31 ezreddel lecsúszott az első rajthelyről – a második sorból Carlos Sainz Jr. és Charles Leclerc indulhat majd.

Az Amerikai Nagydíj időmérőjének végeredménye:

A Mercedes számára különösen nehéz nap volt, mivel George Russell balesete mellett Lewis Hamilton is katasztrofális időmérőt futott, a hétszeres világbajnok már Q1-ben búcsúzott, és a 19. helyen fejezte be a kvalifikációt.

A vasárnapi futamot – magyar idő szerint – 21:00-kor rendezik, az M4 Sport élőben közvetíti.

Nagyon bizarr trófeákat kapnak a hétvégi Amerikai Nagydíj dobogósai

A merőben érdekes formavilág elméletileg a versenyzők hősiességét, valamint az autók és a gumik közötti kapcsolatot hivatott szimbolizálni – mi ezeket nehezen látjuk meg benne.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ütős csapattársa lehet Verstappennek 2025-től

A legnagyobb riválistól igazolhat a Red Bull.

Még a végén tényleg lesz F1-es ülése Mick Schumachernek 2025-re

Lehet, hogy Mick Schumacher mégis talált csapatot magának.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
37% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés