Igencsak csábítóak a 2026-os motorszabályok.

Az Andretti Autosport és a General Motors (GM) csütörtökön bejelentette, hogy közös csapattal, motorszállítóként a Cadillac márkával együttműködve szállnának be a Forma–1-be.

„Az Andretti-Cadillac csapat hivatalosan is be fogja nyújtani a felvételi kérelmet, amikor a nemzetközi szövetség megnyitja erre a lehetőséget” – fogalmaztak a közleményben.

Michael Andretti elmondta: már elindították a bővítési folyamatot, vettek fel mérnököket és kiválasztották technikai igazgatójukat is, akinek kilétét később fedik fel. Ami pedig a pilótákat illet, az istálló egyik ülésének legfőbb várományosa a jelenleg az IndyCarban szereplő, amerikai Colton Herta lenne.

Az Andretti Global tulajdonosa a McLaren korábbi F1-es pilótája, az 1991-es IndyCar-bajnok Michael Andretti, aki az 1978-as Forma–1-es világbajnok Mario Andretti fia.

A szakemberek az tartják valószínűnek, hogy az Andretti-Cadillac istálló csak 2026-tól, az új, zöld motorformula bevezetésével csatlakozhat tizenkettedik csapatként az F1-hez, mert ugye tizenegyedikként az Audi (a Sauber istállóval karöltve) gyári csapattal száll be a száguldó cirkuszba szintén három év múlva – legutóbb 2016-ban, az ugyancsak amerikai tulajdonban lévő Haas csatlakozott teljesen új csapatként a száguldó cirkuszhoz.

A Cadillac számára egyébként nem idegen terep az autósport:

Szédületes pályagépet mutatott be a Cadillac

Nem egészen ez jutna eszedbe a Cadillac nevéről.

(Forrás: Sky Sports, MTI, fotó: Cadillac Europe)

Ez is érdekelhet:

Brutális összeget kell fizetnie Verstappennek, hogy idén rajthoz állhasson az F1-ben

Megvan a győzelem ára, forintban több száz millióról van szó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés