Ha a világ leggyorsabb autóját kellene megnevezned, biztosan nem jutna eszedbe a japán Aspark. Pedig az Owl névre keresztelt elektromos szuperautójuk képes megelőzni mindent, amit eddig gyorsnak gondoltál.

A japán Aspark nem tegnap kezdte a munkát a saját szuperautóján, az Owl ötlete már 2014-ben megszületett, majd három évvel később mutatták meg az első prototípust. Most már a gyártásra kész változatot leplezték le, és hozzátették, hogy nemcsak használhatóbb, de még erősebb és gyorsabb is lett, mint amilyennek eredetileg tervezték.

A szénszálas anyagból készült váz köré épített Owl természetesen elektromos hajtású, a négy kerékhez épített elektromotorok összesen 2012 lóerőre és 2000 Nm-re képesek, amivel az Aspark egy kicsivel izmosabb lesz, mint a szintén elektromos Lotus Evija, Rimac C_Two és Tesla Roadster.

Az eredmény a világ leggyorsabb közúti autója lett, ami 1,9 másodperc alatt éri el a százas tempót.

A 300 km/óra is megvan 10,6 másodperc alatt, a végsebessége 400 km/óra.

A 4,79 méter hosszú Owl akkumulátora 64 kilowattórás, és ha nem nyomják neki, akkor akár 450 kilométert is megtehet egy feltöltéssel. A sorozatgyártásra kész változat nem sokban tér el a prototípustól, de kiemelkedő szárny, valamint a közúti forgalomhoz szükséges lámpák és visszapillantó tükrök kerültek rá.

Persze ne gondolj nagy sorozatra, az Aspark szuperautójából csak 50 darab készül a torinói Manifattura Automobili műhelyében. A limitált szériából 16-ot már le is foglalóztak, pedig az Owl egyáltalán nem lesz olcsó, 2,9 millió eurót kérnek érte, ami 970 millió forintnak felel meg. Már alig várjuk az első gyorsulási versenyt a Rimac ellen.

Ez is érdekelhet:

Az elektromos Lotus lesz a Tesla legújabb kihívója

A legerősebb szériagyártású autó lenne az Evija.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Annyira nagy bajban van az Aston Martin a Honda miatt, hogy már a pánikgombot nyomja

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve