1993-ban a DB7-essel érkezett meg az igazán modern Aston Martinok korszaka, melyben a Jaguar elutasításának és a Ford pénzének is vastagon szerepe volt.

1913-ban alapította Lionel Martin és Robert Bamford a vállalkozását, melyből aztán az Aston Martin nőtt ki és száztíz év alatt több tulajdonoson ment keresztül. 1947-ben vette át a vállalatot David Brown, aki a megmentő szerepét vállalta magára és gőzerővel elkezdte fényesre polírozni az Aston Martin hírét, ehhez pedig Newport Pagnellbe költöztette a Lagondát és elkezdődött a DB sorozat is, valamint ekkoriban kezdték meg a Tadek Marek tervezte hathengeres motorok gyártását. A 60-as évektől kezdve aztán sorra jelentek meg azok a modellek, amik igazán megalapozták az Aston Martin népszerűségét.

Szép sikereket ért el a versenypályákon az Aston Martin, de igazán az 1964-es Goldfinger hozta meg a márkának a népszerűséget.

Ian Fleming regényében James Bond egy korábbi Aston Martint vezet, de a speciális effektekért felelős John Stearsnek már egy DB5 prototípust kellett felkészítenie arra, hogy az angol titkosügynököt játszó Sean Connery megmentse vele a világot. Minden idők egyik legismertebb filmes autója lett a Silver Birch színű Aston Martin DB5-ös, mely visszatérő elem lett James Bond életében.

Nagyszerű időszaka volt ez az Aston Martinnak, mert az eddig felhalmozott adósságokat David Brown irányítása alatt kifizették, így 1972-ben bátran adhatták át szinte fillérekért a siker kapujában álló vállalatot egy birminghami székhelyű befektetési banknak. William Willson vezetése alatt azonban olyan nehézségekkel kellett szembenéznie, mint az olajválság és a globális recesszió. Ráadásként ekkoriban lépett életbe egy szigorúbb kibocsátási szabályozás Kaliforniában, ami új motor fejlesztésére kényszerítette az Aston Martint, így egyenes út vezetett a csődhöz.

Már a 80-as években vette kezébe az irányítást Victor Gauntlett, aki elődeihez hasonlóan rögtön életmentő beavatkozást hajtott végre az Aston Martinon. Cubby Broccoli ebben az időszakban kezdett el dolgozni azon, hogy James Bond karaktere Timothy Daltonnal visszataláljon az eredeti irányhoz, ami épp kapóra jött Gauntlettnek. Az Aston Martintól egy V8 Vantage érkezett a The Living Daylights (Halálos rémületben) forgatásához, egy Volanét pedig Broccoli amerikai otthonához szállították.

James Bond természetesen győzedelmeskedett a főgonosz felett, de azt nem tudta megakadályozni, hogy a Ford mindenestül felfalja az Aston Martint.

1987-ben a vállalat háromnegyedét vásárolták meg, majd hat évvel később már teljes mértékben felvásárolta a vállalatot. 1993-ban mutatták be az Aston Martin DB7-est, mely egyértelműen az új korszak kezdetét jelentette, ehhez pedig annyira nagy reményeket fűzött a Ford, hogy egy teljesen új gyárat vettek hozzá a bloxhami Banbury Roadon.

Minden azzal kezdődött, hogy Tom Walkinshaw egészen a 70-es évek végétől versenyzett Jaguar XJS-ekkel az Európai Túraautó Bajnokságban. Az 1975-ben bemutatott autó ugyan egy klasszikus, nagymotoros és nehéz túrakupé, a TWR-nél mégis sikeres versenygépet faragtak belőle. A 90-es évek kapujában azonban az XJS egyértelműen öreg lett, de továbbra sem mondtak le róla, Walkinshaw modernizálni szerette volna az autót, amihez először Peter Stevenst kérte fel. Stevens (Jaguar XJR-15, Lotus Esprit, Rover 75) már akkor is felkapott formatervező volt, ezért hamar lepattintotta Walkinshaw-t, aki rögtön után a fiatal Ian Callumnál kopogtatott az ötlettel.

Még a Ford hatalomátvétele előtt a Jaguarnál elkezdték az XJ41 (kupé) és 42 (kabrió) páros kidolgozását, melyet az XJS utódának szántak. Az F-Type projektet végül törölte az új vezetőség, mert az elődjénél nehezebb lett az autó és már eddig is túlzottan elszálltak a költségek. Tom Walkinshaw azonban ismét meglátogatta Ian Callumot és megkérte, hogy alakítsa át a formát az XJ41-re alapozva. Tervét prezentálta a menedzsmentnek, de a Jaguar vezetősége elutasította.

Nem volt felhőtlen a gazdasági környezet a 90-es évek elején, mégis gőzerővel készült az először V12-esnek tervezett majd végül hathengeres turbómotorral gyártásba kerülő XJ220 szupersportautó. Ez a projekt úgy szippantotta fel a pénzt, mint mohó kisgyerek a táblacsokit, ezért az Aston Martinnak sem jutott már büdzsé.

Walter Hayes, az Aston Martin vezérigazgatója azonban meglátta a fantáziát Tom Walkinshaw terveiben.

Elsőre, de talán még másodikra és sokadik alkalommal is úgy tűnhet, hogy teljesen feleslegesen, hiszen a Jaguar kukába hajította, a Ford szintén nemet mondott rá, az Aston Martinnak pedig nincs kitömve pénzzel a zsebe. Hayes azonban egészen a sorozatgyártásig vitte az XX projektet, melyre harmadjára is felkérték Ian Callumot, hogy ezúttal az Aston Martin arcára szabja át a formatervet.

Mivel a financiális övet elég szűkre húzták, ezért az Aston Martin DB7-eshez a Fordhoz tartozó márkák alkatrészeit használták fel. A hátsó lámpája a Mazda 323 F-ről származik, az irányjelző pedig a Mazda MX-5-ről, néhány kapcsoló pedig a Ford Scorpióból került az Aston Martinba. A korszak Fordjaihoz hasonlóan az Aston Martinok és Jaguarok kulcsa is hengeres tollú, de hat helyett nyolc osztással. 1991-ben még azt is felvetették, hogy a hathengeres motorhoz a Ford Escort RS Cosworth összkerékhajtását párosítják a DB7-esben, de ezt hamar elvetették. Harminc millió dollár volt a DB7-es teljes fejlesztési költsége, az autót pedig az 1993-as Genfi Autószalonon mutatta be a Ford akkori elnöke, Jacques Nasser.

Károly herceg nézegeti az újonnan bemutatott DB7 Volantét

Kézi összeszerelés és elavult módszerek helyett a DB7-es egy sokkal modernebb gyártósoron készült Bloxhamben, ahol korábban az XJ220-asok. Hagyományosan az Aston Martinnál alumíniumból formázzák a karosszériát és a vázt, de a DB7-es sokkal közelebb áll egy Jaguarhoz, ezért ebben az esetben acél az autó alapja.

1994 szeptemberében indult be az Aston Martin DB7-es gyártása a kompresszoros sorhatos modellel. A 3,2 literes benzinmotor 340 lóerőt ad le 5500-as fordulaton és 489 Nm nyomatéka van 3000-nél. Ezzel az 1,8 tonnás, ötfokozatú kézi váltóval szerelt kupé kevesebb mint 6 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 226 km/óra a végsebessége. A GM négysebességes automatájával már közel 6,5 másodperc a sprintidő és a végsebesség is 257 km/órára csökkent. Az igazi nagyágyú az Aston Martin DB7 V12 Vantage GT, melynek 5,9 literes V12-ese 435 lóerős és 556 Nm nyomatéka van, a motorhoz a Tremec hatfokozatú kézi váltója csatlakozik. Álló helyzetből 5 másodperc alatt villan 100-ra és akár 296 km/órás sebességgel is hasíthat a tizenkét hengeres DB7.

Remekül fogadta a sajtó és a vásárlók körében is minden eddiginél kapósabb volt a DB7-es.

Soha korábban nem adtak el ennyi Aston Martint, a gyártás megkezdésétől 2004 decemberéig hétezer darab DB7-es készült, ami a korábbi darabszámokhoz képest egy egészen másik dimenzió. A DB7-essel párhuzamosan készülő Virage szinte kerekítési hibának tűnik mellette. Kalandos utat tett meg az ötlettől a megvalósításig, de a DB7-es új korszakot nyitott az Aston Martinnál, 1996 márciusában pedig végül a Jaguar is bemutatta az X100-as XK-t.

Ez is érdekelhet:

Nem erős és nem gyors, mégis a Mazda MX-5 a legjobb sportautó

Semmi nem érhet az MX-5-ös Mazda nyomába. Legalábbis, ha a vezetési élményről van szó.

30 éve jelent meg az első Mercedes C-osztály

Újabb modern autó ért veteránkorba: az első Mercedes C-osztály.

A világautó, ami elindított egy korszakot – a Ford Mondeo-sztori

Harminc éve jelent meg az első Mondeo, ami új lendületet adott a Fordnak – és a középkategóriának is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

World Margarita Day – Egy újabb ünnepet köszönthetünk köreinkben, már Magyarországon is

A Nissannak erre a Porsche 959-re is szüksége volt a Skyline GT-R sikeréhez

Hogy miben lesz más az F1 2024-es idénye az eddigiektől? Csak fontos apróságokban

További cikkeink a témában