Az Audinál nem vártak sokat, egy kicsivel az új RS6 Avant bemutatója után a kupés formájú testvérét is leleplezték. Az RS7 Sportback ugyanazt a technikát kapja, mint az izmos kombi, és a maga nemében ez is egészen praktikus lett.

Az Audi több új RS modell bemutatását ígérte erre az évre, és az RS6 Avant után máris itt a következő. Az A7-ből készült el az RS7 Sportback, egy olyan kupélimuzin, ami ugyanazt a technikát kapta, mint a kombi, de annál is laposabb lett. A karosszériáját ennek is kiszélesítették négy centivel, a 21 colos kerekeken egészen ördögi a megjelenése.

A lényeg a motorja, a 4 literes biturbó V8-as benzines, ami 600 lóerőre képes és 800 Nm a legnagyobb nyomatéka,

hozzá nyolcfokozatú automata váltó és quattro hajtás jár. Az RS7 ezzel 3,7 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége szériában 250 km/óránál korlátozott, de ezt 280, sőt még akár 305 km/órára is lehet növelni.

Az RS6-hoz hasonlóan az RS7 is mild hibrid lett,

a 48 voltos elektromos rendszer segítségével 55 és 160 km/óra között a benzinmotor lekapcsolásával suhan az autó, és 22 km/óra alá lassítva is leállítja a nyolchengerest. Az Audi sportkupéjához karbon-kerámia fékek, hátsókerék-kormányzás és légrugózás is járhat, amivel további egy centit lehet ültetni rajta.

Lehet, hogy az Audi családi sportautója az RS6 Avant, de az RS7 Sportback is egészen praktikus, a hátsó sorban alapból két, de opcióként akár három utas is helyet kaphat, a csomagokat a nagy ötödik ajtón keresztül lehet pakolni az 535 literes raktérbe.

Az RS6-ból nincs szedán, úgyhogy ha nem jön be a kombi, de gyors Audira vágysz, akkor az RS7 Sportback lesz a megoldás.

Ez is érdekelhet:

Az új RS6 Avant a legdurvább sportkombi, amit csak kaphatsz

Szériában 600 lóerős a biturbó V8-asa.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában