A vasárnapi futamig a Red Bull még elveszítheti Sergio Pérez kvalifikációs eredményét.

Az időmérő előtt

Az Ausztrál Nagydíj három szabadedzésből kettőt a Ferrari vitt el, míg a harmadikat kisebb meglepetésre a McLaren és Lando Norris húzta be.

Többször is piros zászlóval kellett megszakítani az melbourne-i időmérőt (szerencsére a balesetekben senki nem sérült meg), Charles Leclerc-t azonban ez sem zavarta meg:

A Ferrari monacói pilótája az utolsó pillanatokban rázta meg magát és szerezte meg szezonbeli második és pályafutása 11. pole pozícióját.

Leclerc mellől a címvédésre készülő Max Verstappen indulhat (a holland 286 ezreddel maradt el tőle), mögülük pedig Sergio Pérez és Lando Norris rajtolhat majd a vasárnapi futamon.

A teljes végeredmény ITT tudod megnézni

A Mercedes csak a harmadik sort szerezte meg Lewis Hamilton és George Russell sorrendben, míg meglepetésre a Ferrari másik pilótája, Carlos Sainz Jr. csak a kilencedik lett, aki minden bizonnyal sokkal előrébb, megkockáztatom, hogy az első helyen végzett volna, ha az első mért körét a Q3-ban be tudja fejezni – legalábbis a szektoridők alapján kijött volna a matek –, de a piros zászló megfosztotta az elsőségtől, a spanyol pedig teljesen kizökkent ettől.

Tehát a Ferrari elvitte a pole-t, ugyanakkor a Red Bull van kedvezőbb helyzetben (a konstruktőri versengés szempontjából)

– persze Pérez még elveszítheti harmadik helyezését, a mexikóit ugyanis vizsgálni fogják sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt.

A futam magyar idő szerint vasárnap reggel 8-kor rajtol el, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Két mondat, ami elképzelhetetlen volt, hogy Hamilton szájából valaha el fog hangozni

Maradjunk annyiban, hogy nem ehhez szokott a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton.

Kiakasztotta a tahóságmérőt a Red Bull főnöke

Helmut Marko nem jókor, nem jó helyen szólalt meg, de elvonatkozatva az időtől és a helytől sem okosan nyilvánult meg.

Kiderült, mennyibe kerül Schumacher brutális autótörése a Haasnak

Azért az még mindig teljesen elképesztő, hogy úszhatta ezt meg Mick Schumacher.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés