Helmut Marko nem jókor, nem jó helyen szólalt meg, de elvonatkozatva az időtől és a helytől sem okosan nyilvánult meg.

Mint ismert, a múlt hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíj körül kissé neccessé vált a helyzet, miután rakétatámadás érte az ország nemzeti olajtársaságának, az Aramcónak az egyik üzemanyaggyártó üzemét Dzsiddában, nem messze a futam helyszínétől, mindemellett több – többek között – dróntámadásról is beszámoltak a helyi hatóságok.

Egy ilyen helyzetben sikerült meglehetősen meggondolatlanul, de főleg ízléstelenül és még inkább tahó módon megnyilvánulnia a Red Bull tanácsadójának, Helmut Markónak, aki reagálva a történtekre azt találta mondani, hogy

„Max (Verstappen) egy kicsit nyugodtabb, de (Sergio) Pérez fél. Mindez persze nem sokban különbözik attól, mintha Mexikóvárosban élne az ember”

– Pérez ugye mexikói, szóval így ezt nem is magyarázzuk tovább.

Az utolsó kör utolsó méterein nyerte meg a Szaúd-arábiai Nagydíjat Verstappen

Az első két versenyhétvégét nézve aligha kívánhatnánk ennél izgalmasabb idénykezdést.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Jövőre lesz egy F1-es futam, amit szombaton rendeznek meg

Nem akármilyen helyszínre látogat el a Forma–1.

Az FIA elismerte, hogy hibás döntés született a Hamilton vesztét okozó Abu-dzabi Nagydíjon

Szándékos csalás nem történt, csak emberi hibát vétett az azóta már kirúgott versenyigazgató.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve