Még egy autótörésben is meg lehet látni a jót, igaz, ez nekünk kellemetlen.

Lance Stroll a múlt hétvégi Szingapúri Nagydíj időmérőjén annyira elintézte az autóját már a kvalifikáció Q1-es szakaszában, hogy nem is tudott rajthoz állni másnap – a pilóta egyébként szerencsésen megúszta az esetet –, azaz az Aston Martin csak egy autóval vághatott neki a futamnak

Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack azonban még így is meg tudta dicsérni Strollt, aki történetesen az istálló tulajdonosának fia:

„Ez is bizonyította, azoknak, akik nem hiszik ezt, hogy mindent belead. Ahhoz, hogy ilyen sebességgel menj be ebbe a kanyarba, igazán elszántnak kell lenni. Ez az eset is bizonyítja, hogy mennyire eltökélt.”

Nem szeretnénk gonoszak lenni, de Stroll Aston Martin-os pályafutását nézve a realitás az, hogy ha nem édesapja lenne a csapattulajdonos, akkor már nem lenne a Forma–1 mezőnyének a tagja.

(Forrás: Racefans.net, fotó: Formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Videón a Mercedes utolsókörös szánalmas hibája a Szingapúri Nagydíjról

Nem mi mondjuk, hogy szánalmas, hanem maga az elkövető.

Úgy tűnik, teljesen kiszáll a Forma-1-ből Mick Schumacher

A legendás hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiának van B-terve.

Rasszista megjegyzése miatt a Red Bull-főnök lemondását követelik

Korábban a Red Bull hasonlóért már kirúgta az egyik pilótáját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés