Sok? Kevés?

Egészen addig úgy volt, hogy az idei szezon rekordhosszú lesz a maga 24 futamával, amíg a sportág be nem jelentette, hogy – a koronavírussal kapcsolatos szigorú szabályozások miatt – törlik a 2023-as Kínai Nagydíjat a versenynaptárból, később pedig még a májusi Emilia-romagna-i Nagydíj is kikerült a menetrendből, miután az elképesztő viharok következtében kialakult áradások ellehetetlenítették a verseny megrendezését:

Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy még minden adott hozzá, hogy jövőre végre összejöjjön a régóta áhított 24 futamos idény, ami egyébként a Forma–1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali szerint a legideálisabb lenne a sportág számára:

„Úgy gondolom, a 24 a megfelelő. Ez az a szám, amire a piacnak szüksége van, és ami a logisztika komplexitása szempontjából még biztosítani tudja a megfelelő egyensúlyt azok számára, akik ebben a sportágban dolgoznak. És ez az a szám, amit hosszú távon meg kell céloznunk.”

Erről a versenyzők álláspontja nagyjából ugyanaz: már így is (túl) sok futam van.

(Forrás: Racefans.net, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nem akármilyen nagyágyút ültetne F1-es autójába az Audi

Az ügyvezető igazgató már nyíltan beszél a dologról.

Carlos Sainz egy nem alkuképes feltételhez kötötte a Ferraritól való eligazolást

Öt futam elég volt hozzá, hogy a teljes vérátömlesztés lehetőségén gondolkodjon el a francia istálló vezetősége – pilóta- és csapatfőnökcsere is lehet.

Verstappen elárulta, kit tart az egyetlen riválisának

Igazából nincs ebben semmi meglepő. Vagy szerinted igen?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés