Max Verstappennek és a Red Bullnak is sikerült átmentenie a világbajnoki formáját 2024-re.

A Bahreini Nagydíj versenyhétvégéjén egészen az időmérő utolsó szakaszáig úgy tűnt, nem annyira egyértelmű a Red Bull és Max Verstappen fölénye, mint azt korábban jósolták, a címvédő holland aztán a Q3-ban pont olyan magabiztosan húzta be a pole pozíciót, mint ahogy azt az előző szezonban megszokhattuk tőle. A rajtrács:

A szezonnyitó futam pedig (a tavalyihoz hasonlóan idén is) könnyed ujjgyakorlatnak bizonyult Verstappen és az ötödik helyről rajtoló Sergio Pérez számára, ugyanis

a Red Bull nagyon sima kettős győzelmet aratott természetesen a holland vezetésével, a dobogóra pedig még Carlos Sainz Jr. fért oda.

A Bahreini Nagydíj végeredménye:

Az osztrák istálló gyakorlatilag már a legelején eldöntötte a futamot, a 10. körre Pérez már fel is jött Verstappen mögé, majd csapattársához hasonlóan hamar megnyugtató előnyt autózott ki. Innentől pedig már csak az volt a kérdés, hogy a Sainz, Leclerc és Russell alkotta hármasból kit intenek le harmadikként – előbbit.

A bahreini tesztnapot és a komplett szahíri versenyhétvégét nézve idén a Ferrari lehet a Red Bull legkomolyabb kihívója – az olaszok látványosan előreléptek a versenytempóban, de még így is kissé távolinak tűnik az RB befogása. Persze mivel még szinte el sem kezdődött a szezon, korai messzemenő következtetéseket levonni.

A szezon jövő héten a Szaúd-arábiai Nagydíjjal folytatódik, ami szintén szombaton lesz.

De miért szombaton rendezik az első két F1-futamot?

Spoiler: nem az időeltolódás miatt.

(Fotó: Formula1.com, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Hogy miben lesz más az F1 2024-es idénye az eddigiektől? Csak fontos apróságokban

Jövő hétvégén elrajtol a Formula–1 2024-es idénye, elmondjuk, mit érdemes tudni az új szezonról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Annyira nagy bajban van az Aston Martin a Honda miatt, hogy már a pánikgombot nyomja

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve