A klasszikus autók méretarányos másait gyártó The Little Car Company legújabb modellje nemcsak gyerekeknek lehet érdekes, ugyanis alig kisebb a Bentley Blower eredeti példányánál, sőt, rendszámot kaphat, és közútra is mehet.

Gyerekkori álmainkat váltja valóra a The Little Car Company, hiszen miután nemrég életnagyságú méretben is megépítette a Tamiya távirányítású játékautóját, amit akár közúton is lehet vezetni, most egy legendás Bentley kicsinyített változatával állt elő, és a Blower Jnr sem elsősorban gyerekek számára lehet érdekes.

A Bentley korabeli tervei alapján épített Blowert ugyanis az eredeti, 1929-es modell méretének 85 százalékára kicsinyítették le.

A méretei ezért egyáltalán nem gyerekautósak, az eredetileg jókora Blower ebben a változatában 3,72 méter hosszú, 1,48 méter széles és 1,27 méter magas. Az utastérben két felnőtt is elfér egymás mögött ülve.

A cég többi gyerekautójához hasonlóan a Blower Jnr is 48 voltos elektromos rendszert kapott. A 22 lóerős motorja a hátsó kerekeket hajtja, és akár 72 km/órás sebességet is elérhet vele a mindössze 550 kilogrammos Bentley, de ennél óvatosabb tempóban

akár 100 kilométer megtételére is alkalmas a 10,8 kilowattórás akkumulátor.

Az eredeti Blower a nevét a feltöltős motorjáról kapta, a 4,5 literes erőforrás teljesítményét a kompresszorral 130-ról 240 lóerőre növelték, és

a Blower Jnr is feltöltős, csak épp az elektromos hálózatról, amiről 4-6 órába telik egy töltés.

Az akkumulátor töltöttségét a korabeli stílusú műszerfal egyik számlapján lehet nyomon követni.

A kicsinyített Blower építésekor, amennyire csak lehetett, megpróbálták visszaadni az eredeti Bentley stílusát,

és ha a méreteit nem látjuk, akkor mintha a legendás modell állna előttünk 1929-ből. Jobban megnézve azonban modern részleteket is találunk, mint a Brembo tárcsafékek, a tolatókamera és a telefontöltő, a karosszériaváz pedig szénszálas anyagból készült.

A legjobb az egészben, hogy az Európai Unióban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is forgalomba lehet helyezni a kicsinyített Bentley-t, és rendszámot kaphat a Blower Jnr, ami ezért nem is igazán gyerekautó, B kategóriás jogosítvány kell hozzá. Az ára is felnőttes, 90 ezer fontot kérnek érte, ami 40 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

A világ legmenőbb gyerekautója ez a kicsinyített Bugatti

És egyben a világ legolcsóbb Bugattija.

A kicsinyített Aston Martin DB5-ért szívesen lennénk újra gyerekek

Az eredeti DB5 mellé már a gyereknek is lehet venni egyet.

90 év után ismét gyártásba kerül a Bentley Blower

A most elkészült első új példány igazi mestermű.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés