Megindultak a pletykák, hogy vége lehet az Ecclestone érának, azonban Max Mosley másképpen vélekedik.
Max Mosley, az FIA korábbi elnöke szerint, hiába folynak a tárgyalások az F1 eladásáról, Bernie Ecclestone akkor sem veszítené el a pozícióját, ha új vezetést kapna a sportág. Mosley és Ecclestone együtt is rengeteget tett az F1-ért, az öreg az üzleti ügyeket intézte, Mosley pedig a jogi dolgokkal foglalkozott.
Az US-Qatari bejelentette, hogy meg szeretnék vásárolni a sportágat a jelenlegi tulajdonosától, a CVC-től, aki 35.5%-os részesedéssel rendelkezik. Csomóan úgy vélik, ez az Ecclestone irányítás végét is jelentené, de Mosley ellenzi ezeket a véleményeket.
„Úgy gondolom, hogy még nagyon korai erről beszélni, hiszen még el fog telni egy kis idő, amíg a tranzakció lefolyik, és amíg ez megtörténik, nagyon sok minden változhat a sportágban, ami még vissza is fordíthatja a vásárlási kedvüket. De ha még meg is történne a részesedés átvétele, nem hiszem, hogy ez akármilyen módon befolyásolná Bernie munkáját, csak ha már ő nem akar abban a pozícióban lenni, amiben van. Ő az az ember, aki mindig is el tudta adni a sportágat mindenfelé. Persze, lehet, hogy a CVC-nek fenntartásai vannak egy 84 éves emberrel szemben, de nincs még egy ember, aki ezt a munkát ennyire jól el tudná végezni.”