Az indok a gyalogosok biztonsága, és a rollerek egyre szabálytalanabb parkolása.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

A városvezetés közleménye szerint a tiltást az olaszországi KRESZ szigorítása is szükségessé teszi. Az új közlekedési szabályok ugyanis már tavalytól kötelezővé tették a sisakviselést a rollerhasználók számára, amit a bérlést üzemeltetők a mai napig nem tartanak tiszteletben, és nem írják elő a sisakot a felhasználók számára.

Firenze önkormányzata hangoztatta, problémát jelent, hogy a bérelt rollerekkel gyakran a járdán közlekednek, és mindennaposnak számít a bérelt járművek vadparkolása, vagyis ott hagyják őket, ahol akarják. A rollerszolgáltatást Firenzében működtető vállalat fellebbezett, amit a közigazgatási bíróság elvetett.

Firenze Párizs, Madrid és Prága példáját követi: a francia fővárosban 2023-ban, Madridban egy évvel később, Prágában pedig idén januártól tiltották be a bérelhető e-rollereket.

Torinóban a vakok és gyengénlátók helyi szövetsége szorgalmazta a rollerek bérlésének betiltását, de csak annyit értek el, hogy nyártól a bérlő cégeknek még több parkolóhely kiépítését kell finanszírozni a rollerek számára, amelyekkel a város bizonyos részein csökkenteni kell a sebességet. Róma önkormányzata most februárban egy hónapos leállást rendelt el a főváros legnagyobb rollerszolgáltatója számára, amely azonban a bírósághoz fordult és halasztást kapott.

Az elektromos rollerek bérlésével foglalkozó vállalatok adatai szerint Olaszországban jelenleg közel negyvenezer ilyen járművet lehet bérelni. A flotta 2022-ben volt a legnagyobb, amikor a rollerek száma elérte az ötvenezret. Azóta a közlekedési szabályok szigorítása, a kötelező sisakviselés bevezetése csökkentette a bérlések számát. Március végén lép hatályba az elektromos rollerekre előírt rendszám és biztosításkötés is.

(Forrás: MTI. A nyitókép illusztráció.)

Ez is érdekelhet:

40 méter magas hídpilonra parkoltak egy elektromos rollerrel Krakkóban

Lehet, hogy Budapesten is mindenfelé állnak-fekszenek a rollerek, de a lengyelek emelték a tétet. Negyven méterre.

A Bethesda Gyermekkórház kérése a szülőkhöz: adjanak bukósisakot a rollerező gyerekekre!

Öt-hat rollerbalesetes gyereket kell ellátniuk egy-egy ügyelet alatt.

Durva rollerbalesetes videókkal kampányol a rendőrség

Sok a roller, sok a baleset, kevés és ellentmondásos szabály. De az biztos, hogy érdemes figyelniük és védőfelszerelést viselniük a rollereseknek.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Formába hoznád magad a strandszezonra? Adunk néhány hasznos kajás tippet

Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében

Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Valami csoda folytán neked sikerült jegyet szerezni a budapesti BL-döntőre?
5% Igen
95% Nem
Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox
Hirdetés