Több lenne a baleset és a társadalmi kár, mint a haszon? Ez elsőre hülyeségnek hangzik, de Kürti Gábor két mondatban megmondom a tutit típusú komment helyett érvel és tényekre hivatkozik. Olvasd el, és szavazz, hogy egyetértesz-e vele!
Nem kell orvosi ismeret ahhoz, hogy megértsük, biztosan jobb a fejnek, ha úgy ütődik valamilyen kemény tárgynak – például aszfaltnak, járdaszegélynek vagy autószélvédőnek –, hogy van rajta egy kifejezetten a védelmére tervezett eszköz, ún. bukósisak, mint ha nincs. Miért mondja akkor valaki, aki évtizedek óta biciklizik, nem mellesleg a Magyar Kerékpárosklub elnöke, hogy a kötelező sisakviselés – ami a fenti logika alapján sérüléseket csökkentene és életeket mentene – összességében káros lenne, sőt, „tragédiát” okozna? Főleg úgy, hogy 2006-ig ő is ragasztotta a szétrobbant dinnyés, törött tojásos, vértócsás fejes plakátokat, felhívva a figyelmet a sisakviselés fontosságára.
Érdemes elolvasni a teljes posztot, nemcsak azért, mert annak ismeretében érdemes valakivel egyetérteni vagy vitatkozni, hogy pontosan ismerjük a véleményét, nem csak egy-egy kiragadott mondatot, hanem azért is, mert előbbre tartana a világ, ha az emberek Kürtihez hasonlóan kulturált módon, érvelve, kutatásokra és statisztikákra hivatkozva ismertetné, miért gondolja azt, amit. Azért kiemeljük a lényeget:
- Ahol kötelezővé tették a sisak viselését, drasztikusan visszaesett a kerékpározás. A kerékpározás növeli az élethosszt, a mozgáshiány viszont csökkenti, statisztikailag több életévet vesztenénk, mint amennyit nyernénk.
- Ha kevesebb lenne a kerékpáros az utakon, több lenne a baleset, mert az autósok kevésbé lennének rutinosak a biciklisekkel együtt közlekedésben, és a sisakban bringázókra kevésbé vigyáznak az autósok, kisebb oldaltávolságot tartank tőlük.
- A sisakviselés növeli a kockázatvállalást, vagyis a sisakos bringás bevállalósabb, ami veszélyesebb, több veszélyes helyzetből pedig több baleset lesz.
- Kisebb hatású tényezők még: közbringarendszerek ellehetetlenülése; kánikulában koncentrációcsökkenés; fejkörméret-növekedés és emiatt nyakigerinc-sérülés kissé nagyobb kockázata; ösztönös fejvédő reflexek kisebb hatása; növeli a kerékpározás árát.
Kürti leírja, hogy bizonyos esetekben – versenyeken, hegyi túrákon, biciklisfutároknál – egyetért a sisakviseléssel, az egyének döntésébe sem szól bele, csak az általános, kötelező bukósisak-viselést ellenzi. (A hatályos KRESZ szerint jelenleg csak lakott területen kívül, 40 km/óra sebesség felett kötelező „fejvédő sisakot” viselniük a bicikliseknek.) Olvasd el az teljes posztot, aztán oszd meg a véleményed!
Mit gondolsz a közúton közlekedő kerékpárosok bukósisak-használatáról?
(Nyitókép: Getty Images)
Ez is érdekelhet: